|
1.rész
2009.06.26. 12:15
Blogbejegyzés 22:
Sziasztok!
Hát újra itt. Tudom régen voltam már. És bocsi mindenkitől, hogy nem írtam eddig, de semmi időm nem volt, amit nem sajnálok, hiszen Németország és Franciaország is gyönyörű volt, a fanok pedig elbűvölők és hihetetlenek! Most szombaton megyek vissza a csapattal, de ígérem írni fogok akkor is, azután pedig egyre rendszeresebben.
Pusz
Alexis
Ahogy lehajtottam a laptopom tetejét egy adag popcorn találta el a fejemet.
-Megöllek!- sikítottam, mire a három lány kacagni kezdett.
~~~
-Gyerünk! Kelj fel!- dobta meg egy újabb párnával.
-Megöllek!- morogta rekedtesen és visszadobta a kényelmes alvóeszközt a feladójának.
-Bill… ne aludj már annyit! Nézd, milyen szépen süt kint a nap!- áradozott hozzá képest is fárasztóan nyálasan a raszta, majd az ablakhoz sétált hogy széthúzza a függönyöket ezzel segítve a napfény beáradását az egész szobába.
-Dögölj meg most már tényleg!- húzta a fejére a takarót a kis fekete és próbált nem figyelni a bátyjára. Nem sok sikerrel. Az csak mondta és mondta tovább már-már megállás nélkül, szüntelenül. Néha az az egy gondolat siklott át a fején hogy vajon Tom hol és hogy és egyáltalán vesz levegőt? Soha sem volt egy szófosó gyerek. De most minden más. Most amúgy is más. Amerika és MTV és még több siker. Talán mondhatni a lelki boldogság is megvan. Mondhatni és talán. Ez a két szó viszont a lelkébe mart. Mert nincs minden rendben. Még kell valami. Valami még mindig hiányzik. Magának sem merte bevallani de igenis hiányzott már egy lány az életéből.
-Te figyelsz is rám, vagy csak bambulsz a világba?
-Bocs Tom, csak bambultam a világba és gondolkoztam a saját problémáimon. Igazából kurvára nem figyeltem rád… ha most nem baj elmennék lezuhanyozni. Gondolom, nem akarsz követni azok után, amit tettél már reggel…- és bár nem szívesen tette és nem is akarta megbántani a testvérét de mégis kicsit sikerült. Na jó azért persze valljuk be nehéz napokon vannak túl, és most még feszült. Kell egy-két nap. Kell. Állandóan ez a szó. Kell ez, kell az, kell amaz. Mikor lesz már vége ennek? Nem. Ezt ki kell vernie a fejéből. De megint csak ez a szó. –Na jó… akkor most minimum egy hétig nuku ez a szó!- nézett a tükörbe és szabta ki magának a szabályt. Elröhögte magát majd beszállt a fülkébe és fél óra múlva reinkarnálódva mászott ki onnan egy szál törölközőbe csavarva magát.
***
-Hallom tényleg…
-Igen leszart egy madár és?- húzta fel magát, mikor melléléptem nem kis vigyorral az arcomon.
-Semmi… tudod, ez mindenkivel előfordulhat… meg hát tudod a madarak…- megráztam a fejem és próbáltam visszafojtani a kitörő röhögést. Elég volt annyi hogy leszarta egy madár a haját… de hogy még mekkora feje is lett tőle. A nagy, és leszarhatatlan Petert egyszer csak mégis meglepi ürülékével egy madár. Talán fecske volt. Nem is láttam annyira. Nem fontos. –Jobbulást…- hagytam ott végül. A kezemmel takartam a számat, a másikkal pedig a mellkasomat szorítottam nehogy észrevegye bárki is a levegővételeim felsokszorozódását a majdnem has fájdalmat okozó nevetéstől. Ez olyan gáz is lehetne, mintha mondjuk hagymát ennél, aztán az egész szád bűzlene. Na jó, az durvább. Mert azt két nap alatt alig tudod kimosni a szádból. De ez… a felfújt hólyag egyszerűen ürülékes lett. Megérdemelte. Bár én bírom, néha azért egy fasz. Nem szép szó, de ha ez az igazság, akkor bármilyen szó jöhetne ide. Még az is hogy buzi. Talán tényleg homokos. Legalábbis Dia szerint homokos. Rebeka őszintén és buzgón bólogatott mellé, miszerint teljesen egyetért Diával. Emma… hát ő inkább nem kommentálta az esetet. Még hozzá egy ok miatt. Az indok pedig egyszerre rémisztő és röhejes: beleszeretett Peterbe.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó