6. rész
2010.06.13. 15:25
- Én mentem- állt fel Dom.
- Jó ötlet.- követte Georg és Andreas és Bill.
- Te nem jössz Tom?- pillantott vissza rám Bill. Tudtam, hogy vadászni mennek. Istenem, de irigyeltem őket. Csak Corin felé böktem, jelezve, hogy nekem ez nem menne. Bill elmosolyodott és kacsintott egyet.
Szegény srác, nagyon oda volt érte, hogy együtt voltam ezzel a csajjal. Mindig mondogatta, hogy végre jó ösvényre tértem. Volt benne valami, mert Corin olyan csaj, akit kívánhatnék, ha komoly kapcsolatot szeretnék. Tényleg tökéletes volt. Csak éppen nem nekem. De azért szerettem, a magam módján.
A többiek már vagy jó fél órája leléptek. Cori Gustavval beszélgetett. Én meg halálra untam magam.
Az ujjammal az asztalon doboltam. Semmi kedvem nem volt jópofizni. Inkább csak figyeltem az előttünk elmenő tagokat. Dom is biztos már lelépett valamerre és Las Vegas legjobb buláját fűzte.
Én meg? Én meg itt ülök, a barátnőm kezét szorítva és a másik nőm miatt idegeskedve. De ez az én formám.
Pont jöttek fel a népek a lépcsőn. Sandra leült mellém. Mellé pedig Lela majd David. Így valahogy Pont Daviddel szembe kerültem, mivel kerek volt az asztal.
- Na?- kérdeztem.
- Sandra nyert, háháháá, Sandra vitt minden- énekelgette lelkesen a mellettem ülő lány.
- Ne örülj a fejednek. Csak szerencséd volt- intette le Lela.
- Csak azért mondod, mert nem tudsz veszíteni.
- Gyerekek, elveszítettem minden pénzem.- Vigyorgott David.- Tom, sajnálom. El kell adnom a bandát vagy szereznünk, kell még egy pár szponzort.
- Látod, ilyen ügyes vagyok- hajolt kicsit közelebb hozzám Sandra. De én elhajtottam a fejem.- Hey, mi a baj?- kérdezte.
- Szerinted?- dörmögtem.
- Ahj, az hogy nem vagyok veled? Tudod te is hogyha nem lenne itt a nőd mi már rég a mosdóban döngetnénk- suttogta érzékien a fülembe és közben a combomra tette a kezét. Ott mindenki előtt. Azt hittem helyben neki esek. Teljesen beindultam. Már nem tudtam haragudni rá. Aztán jöttek fel a többiek is. Don Dom egy tálcán valami rengetek Mojitot hozott, és szépen lepakolta őket az asztalra.
- Meglepetés emberek- vigyorgott.
- Don, te egy isten vagy- vett el egyet Sandra- De nekem mennem kell játszani még egy kört.
- Én is megyek. Visszanyerem, amit elvettél tőlem!- csillant meg David Szeme. Így a 3as megint lelépett.
- Itt meg mi történt?- Bill nézett rám.
- Csak Davidnek meg ma nincs nagyon szerencséje. El fogja adni a bandát, eljátszotta minden pénzét.
Billnek elkerekedtek a szemei.
- Nehogy el hidd már, csak húzlak, csak vesztett egy pár kört.
Corin Gustav meg Bill lementek nézni a játékot. Georg meg Andreas pedig Elmentek 1-1 csajjal. Így kettesben maradtunk Dominiccal egy sereg Mojitoval, ami szépen kezdett fogyatkozni. Don már nagyon kiütötte magát. Felállva ringatta csípőjét. A Hölgyek nagy örömére. Öcsém, akár milyen baromságot csinált sosem nézzék hülyének. Neki minden jól állt. Vannak olyan tagok, akik mindenből jól hozzák ki magukat és mindig döglik érte mindenki. Ő ilyen volt.
- Te egy állat vagy- karoltam át, és lehúztam magam mellé- Látod ezt a sok pénzéhes Las Vegas-i csinibabát? Ma este mindegyik téged fog elképzelni magam fölé, az aktuális pasija helyett. Döglenek érted.
- Te is?- nézett rám hatalmas szemekkel.
- Persze haver én is- vigyorogtam.
- Igen? Akkor seggberakhatlak?
- Hát hogy is se ne!- vertem hátba.
- Nah úgy látom itt már nagyon meleg a hangulat. - mosolygott Sandra és leült mellénk.
- Nem veszed észre, hogy zavarsz?- játszotta a fejét Dom és átkarolt.
- Uh, elnézést -állt fel Sandra és már ment is volna.
- Dehogy!- húzta vissza maga mellé Dom és átkarolta.- Esetleg beszállhatsz hozzánk. Egy kis édes 3as?
Elkerekedtek a szemeim és a fantáziám beindult. Te Jó Ég! Hogy én erre még nem gondoltam! Tudom, hogy csak Don poénból mondta, de én viszont egy röpke másodpercre elképzeltem, hogy Corin Sandra meg én. Milyen szép este lenne. Húh.. Elég- ráztam mag a fejem, hogy ismét magamhoz térjek. Az ilyen dolgaimmal le kell állnom!
- Jaj, én nem szeretném elrontani a játékotokat.- mosolygott.
- A francba Tom, sajnálom, mégsem kellesz. Megvilágosodtam. Doblak egy csajért. Olyan se volt még, mi? De a csaj tudod nagyon jó- húzta magához közelebb a lányt és nyomott egy csókot Sandra arcára. De akkorát hogy belecuppant az egész kaszinó.
- Sajnálom, de én meg csak a nőkre bukom- mosolygott Sandra, felállt és távozott.
- Geci- ugrott oda hozzám Dom.- Nekem bejön ez a csaj! Nekem kell! De nem csak úgy hanem tényleg Úgy!
- Olyan nagyon beütősen, nagy betűsen ÚGY?
-Bezony- bólogatott.
Elvigyorodtam. Nem rágtam be rá. Inkább örültem neki, hogy a barátom csípi azt a csajt, akit én is.
- Figyelj, Spanok vagyunk?- néztem rá komolyan.
- Spanok hát!
- És a Spanok nem nyomulnak arra a nőre, akire a Spanja megkéri, hogy ne, ugye?
- Persze, hogy nem. De mi? Izé, én ezt nem értem. Most te mire gondolsz? Nem hajtok rá Corneliára!
-Nem, Nem én nem rá gondoltam!- ráztam a fejem.
- Hát akkor?
- Figyelj, elmondok valamit, de akkor ígérd meg, hogy nem fogsz kiakadni.
- Persze, persze.
- Nos, szal én Sandráról beszélek.
- Sandráról?
- Ühüm- bólogattam.
- Mi van? Sandrával mi a szitu? Azt mondod, hogy ő a tabu?
- Azt.
Don pislogott egy párak és kerek szemekkel nézett rám.
- De- De. Elhiszem, hogy jó barátok vagytok, de ennyire nem kéne féltened, nem megölni akarom.- nevetett. De láttam, rajta hogy nem fogja fel mi a helyzet.
- Figyelj, mi nem csak bar…- kezdtem, de valaki leült mellém és rögtön a nyakamba mászott. Idegesen néztem hátra. Corin volt.
|