Ők az óra német stílus ikonjai, és a figyelem középpontja: Tokio Hotel. Februárban a “Welcome to Humanoid City” nevű turnéjukat Moszkvában, Barcelónában, Párizsban, Rómában, és más városokban kezdik. A GQ felkérte a 2 rocksztárt, Bill és Tom Kaulitz-t egy fotózásra Hamburgba. Különféle öltözéket viselnek a színpadon, Bill például egy klasszikus olasz férfiöltönyt.
Bill: Nos, ez nem olyasmi, amit egész idő alatt tudnék viselni, de most igazán tetszik. Ezt mindig lehet kombinálni másik ruhákkal. Például rengeteg ruhám van otthon, kabátok, és így tovább, melyeket farmerrel, vagy egyéb dolgokkal szoktam hordani. Egyáltalán nem érzem ezt álruhának. Ha ez így lenne, akkor nem lenne kérdéses számomra, hogy valami embertelenül kényelmetlennek éreznéd. A színpadhoz ez túl elegáns lenne számomra, azt hiszem. Jelenleg nagyon tetszik, de a színpadra bőrkabátra meg ilyesmikre van szükségem, ahol rendesen tudok mozogni, 1 vagy 2 dalnál.
De a kettős tudja, hogy a trend gyorsan változik, és megvan a saját módszerük, hogyan nézzenek ki jól.
Bill: Azt hiszem, mindig lesznek olyan ruhák, melyeket nagyon jónak találsz, de amikor később újra megnézed, már nem tetszik többé. Azt hiszem, velem is ez történik manapság. De igazából sosem szégyelltem azt, amit viseltem. Természetesen vannak olyan dolgok, amikor csak lesek, és azt gondolom: "Úristen...hogy volt képes ilyesmit felvenni?!" De ez a területtel jön, hogy megtaláld az utat egy nap, és megérkezz valahová. De azt hiszem, mindig vannak olyan pillanatok, ahol új dolgokat próbálsz felfedezni, és így tovább.
De ki a ragyogó rocksztár? Megkérdezzük Billt, vannak-e példaképei.
Bill: Nos, sosem volt igazi példaképem, de kedvelem David Bowie-t, és persze Steven Tyler-t, szóval ez nálam eléggé vegyes dolog. De még sosem volt divatikonom, vagy ilyesmim.
Az viszont tény, hogy a divatkirály Karl Lagerfeld személyesen érdeklődik a Tokio Hotel iránt, Bill stílusában pedig megbízik, ha divatról van szó. 2009 őszén ő fotózta Bill Kaulitz-t a német Vogue magazinnak, amely nagy megtiszteltetés volt Bill számára.
Bill: Már nagyon korán kezdtem érdeklődni. Annak idején én is varrtam és terveztem néhány dolgot magamtól, és persze álmodoztam valami olyasmiről, amilyen hasonlít Karl Lagerfeld-éhez. Számomra ez valóban őrületes pillanat volt, és természetesen nagyon boldog voltam, hogy erre felfigyelt, hogy látta, és hogy tetszett neki, én pedig nagyszerűnek tartom őt.
De hogyan lehet valakinek saját stílusa, melyet még a szakemberek is nagy becsben tartanak? Honnan vesz Bill inspirációt és hogy volt képes kialakítani a stílusát?
Bill: Szerintem az ihlet bárhonnan származhat. Ez eléggé vegyes. Az egész dolog a frizurámmal, a sminkkel, és így tovább a vámpírokon keresztül jött. Amikor kicsi voltam, szerettem a vámpíros filmeket, és amikor elmentem egy Halloween partyra vámpírként, akkor, és azóta kezdtem el ezt privátban csinálni.
És ezzel, a divatban megidézi a vámpír filmeket. De persze nem minden ruhát vesz fel.
Bill: Nos, azok a ruhák, melyeket Tom visel... sose hordanám őket! És a valódi szőrme szóba se jöhet!
És ennek következtében mindketten vegetáriánusok. De stílust tekintve különböznek egymástól.
Bill: Néha azért szeretem azokat a cuccokat, melyeket Tom visel, és így tovább. Én inkább ihletet kapok ebből. De sose fogunk ruhát cserélni, vagy ilyesmi, azt hiszem, ez nem is jöhet szóva. Amikor 6 évesek voltunk, pontosan ugyanúgy néztünk ki, és voltak pólóink "Bill" és "Tom" felirattal, hogy az emberek meg tudjanak minket különböztetni. És akkor kezdődött az, hogy magunk választottuk ki a ruháinkat, nem az anyukánk. És akkor automatikusan elindultunk különböző irányokba. Tom stílusa egy kicsit kapcsolódik a zenei ízléséhez, mert sok Hip-hop-ot hallgat, de még egy rockzenekarban is játszik, szóval ez nem fér össze így együtt. De a ruha témája mindig haladt vele.
De annak ellenére, hogy a stílusuk és a véleményük más, a kettős más témákban nagyon egyetért.
Tom: Igazából Bill és én egy ember vagyunk. Azt hiszem, csak eljáttszuk a másik oldalát ennek a személynek, és mi nagyon jól kiegészítjük egymást, mert mindig érdekel minket valami, és mindig is közös nevezőn voltunk. Pontosan tudom, Bill mit gondol - Bill pedig tudja, hogy én mire gondolok: ez egy másik szint, igazából nem is kell beszélnünk, és szerintem ez az, amiért ilyen jól kiegészítjük egymást. (ford.: GTH)