-Rendben… de meg kell ígérned, hogy nem szeretsz belém!
-Tessék?- nevette el magát… majd mikor meglátta a komoly tekintetemet, elhúzta a száját. –Megígérem… nyugi… amúgy sem vagy az esetem!
-Szuper… akkor segítek!- egyeztem bele. Nem kellett volna. De igen kellett. Még talán én sem tudom eldönteni.
3 hónap telt el ezen szavak után. Azt mondta, hogy megígéri… de átvert.
Talán kezdjünk mindent a legelején. A középiskola öreg és rozoga falai között a kihalt folyosón haladtam előre a céltanteremhez mikor valaki a nevemet kezdte kiabálni. A hangból azonnal felismertem és inkább csak mentem tovább és tetettem hogy semmit sem hallok, mint a strucc, aki inkább a földbe dugja a fejét.
-HÉ! Miért nem állsz meg?- mosolyodott el kifújta a levegőt.
-Bocsi… csak elmerültem a gondolataimban és ilyenkor semmit sem hallok!- mosolyodtam el én is, és meghazudtolva önmagam mondtam bele a szemébe azt, ami nem az igazság.
-Figyelj… kérhetnék egy szívességet?- minden porcikám remegni kezdett és a gyomrom teniszlabda méretűre zsugorodott össze.
-Ki vele…
-Hallottam hogy tudsz hegedülni, és gondoltam segíthetnél nekünk, vagyis a bandának. Na? Benne vagy?- válaszként átfutott az agyamon, hogy muszáj? Minek? És még a tagadószóként ismert NEM válasz is.
-Rendben… de meg kell ígérned, hogy nem szeretsz belém!
-Tessék?- nevette el magát… majd mikor meglátta a komoly tekintetemet, elhúzta a száját.
Megígérem… nyugi… amúgy sem vagy az esetem!
-Szuper… akkor segítek!- egyeztem bele. 16 vagyok… miért is ne lennék benne? Nem is olyan hosszú az élet, mint ahogy azt mások gondolják. Gyerünk Jaz fogd fel a dolgok jó oldalát is! Nem sokáig teheti meg senki sem!
-Oh köszönöm! Meglátod buli lesz! Nagyon cool! Imádni fogod!- kiabálta, ahogy egyre messzebb és messzebb futott háttal. Nem volt szerencséje épp… az igazgatónő egy közeli ajtót kirobbantva maga előtt foglalta el majdnem az egész folyosót terjedelmes testével.
-Kaulitz! Becsengettek! Csak nem intőt akarsz te kölyök?- emelte fel húsos mutató ujját mire Bill csak elmosolyodott.
-Igazgatónő nem is tudja, hogy mire vágyok én igazán!- nevetett fel és röhögve futott tovább Frau Seiler elől, akinek a feje már-már megközelítette a bordós-vöröses árnyalatot.
-Jazmin?- fordult felém mire még a legkisebb mosoly is eltűnt az arcomról és fontolgatás nélkül húztam ki magam és kértem teljes szívemből elnézést. Bólintott egyet én pedig idejét láttam, hogy végre befejezhessem az utam és megkeressem a fizika szaktantermet. Miután ott végeztem a könyvtár volt a következő állomás. Levettem a második polcról egy novellát, leültem a közeli puha fotelbe, elővettem a zenelejátszómat, bedugtam a fülembe a fülhallgatót, és olvasni kezdtem. Ahogy elmélyedve faltam a sorokat valaki hátulról megijesztett. Vagyis inkább csak én rémültem meg.
-Bocsi, ne haragudj, de az időpontot elfelejtettem mondani.- dobta le magát a mellettem lévő fotelbe. Szó szerint. Még meg is lepődtem, hogy nem tört szét. Vagy legalábbis hogy nem adott ki magából még egy kis csikorgást sem.
-Ugye tudod hogy az ilyet itt nem szabad?- fordítottam el a fejem és újra a sorokat néztem… de inkább csak bámultam. Olvasni most nem tudtam volna tőle. Zavart. Zavart hogy néz.
-Eddig még nem kaptam érte semmit… mindegy. Gyere hatra hozzánk. A garázsban fogunk összegyűlni. Hozhatod a hangszeredet is! Nekem mindegy! Csá!- intett egyet és már porrá is vált. Apa ki lesz bukva.
-Szia kicsim! Hogy érzed magad?- fürkészte az arcom. Neki valahogy nem tudok hazudni. Apa volt már az egyetlen ember az életemben anya halála után.
-Volt már jobb is…- mosolyodtam el bíztatóan. Bár minek? Nem hat rá sose. Félt. –Apa…
-Tessék?
-Figyelj… -ránéztem az órára… fél hat. –Pár barátommal találkoznánk hatkor…
-Pár barátoddal? Jazmin…
-Nem apa figyelj! Csak hegedülni megyek! Semmi többért! Kérlek! Engedj el, kérlek…- bevetettem az igazi angyali nézésemet, amit anyától örököltem.
-Annyira féltelek… mi lesz, ha…
-Nem lesz semmi bajom! Ne legyél már ilyen negatív…- bújtam hozzá és élveztem, ahogy ölel.
-Rendben. De elviszlek! És háromnegyed hétkor várni foglak ugyanott. Hová kell fuvarozzam, a hölgyet?- mosolyodott el végre. De amint meghallotta a nevet, és a címet elhúzta a száját.
-Még egyszer szeretném kihangsúlyozni, hogy CSAK hegedülni megyek. És csak nem utasíthattam el… mi lesz azzal a kijelentéseddel, hogy használjam ki az alkalmat ahányszor csak lehet? Apa kérlek… ne legyél már ilyen morcos… na…- mosolyodtam el mire engedet. Lassan de elfogadta, hogy odamegyek. A szíve mélyén ott maradt volna egész idő alatt, de tudta, hogy az rám nézve ciki lenne.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés