-Majd szeretnék mutatni neked valamit… persze csak próba után…- én voltam az első, aki újra elment a garázsba. Lassanként mindenki megjött. Miután tízszer egymás után Bill és Kathy elénekelte a számot elegem lett, ahogy mindenkinek és összecsomagoltam.
-Várj… akkor meg sem várod, hogy megmutassam neked?- jött oda megszeppenve és kicsit szomorúan Bill. Ahogy zenéltem teljesen kiment a fejemből, amit mondott.
-Ne haragudj… elfelejtettem. Ha gyors leszel megmutathatod – mosolyodtam el mire ő is győzelemittasan. Összefonta az ujjait az enyémmel és húzni kezdett át a kerten, egészen egy fura kis tavacskáig, amit eddig sose láttam még. Mivel az idő kezdett telesedni már a nap sem sütött. Még elláttam az orromig, de éreztem, hogy nem sokáig fog ez így menni.
-Csak… tudtam, hogy tetszeni fog… és innen tisztábban lehet még a csillagokat is látni…- mosolygott én pedig nem tudtam megmukkanni. Még soha senki nem csinált ilyet…mármint kedves volt nagyon tőle, de nem értettem hogy miért mutatta meg. Hiszen majdnem két hónappal ezelőttig még igazából hozzám se szólt. Talán át is nézett rajtam. Nem értettem semmit sem. –Nem tetszik?- fürkészte az arcomat… én pedig még mindig nem tudtam semmit sem kinyögni… csak egy rohadt mondatot…
-Most muszáj hazamennem!- azzal otthagytam. Egész úton rohantam. Féltem hogy fut utánam, megállít és… „Jazminnak elmentek otthonról”… és ebben most még én is teljesen egyetértettem. Átfutott ez a megjegyzés a fejemen és igazat kellett neki adnom. Billnek is elmentek otthonról… nem lehet, hogy hirtelen ilyen fontos lettem neki.

***
-Későn!- jegyezte meg, mikor Bill épp belépett az ajtón.
-Tudom… csak…
-Jajj anya csajjal volt!- vigyorgott Tom, mire Bill kinyújtotta a középső ujját.
-Fiúk fejezzétek be! Vacsora van! Aki fél percen belül nem ül az asztalnál, nem kap ma ételt a hasába!- tett végül rendet Simone. Egész vacsora alatt egy szót sem szólt. Mintha a lelke fele elveszett volna… de hova? Talán Jazminnal együtt az is eltűnt a sötétben? Utána kellett volna futnia… de nem tette. Talán félt. Talán tudta hogy hiába való lett volna. Talán a lány nem is állt volna meg neki. És mi lett volna, ha erősen magához húzza és megcsókolja?
-Bill… itt vagy? Huhú!- a szeme előtti fel-lejáró kézre eszmélt fel. Elgondolkozott. Túlságosan máshol járnak mostanában a gondolatai. Ránézett a mellette ülő bátyjára, aki eddig feleslegesen mesélte neki a beszámolóját. –Tudom öcsi, hogy szerelmes vagy de azért itt hanyagold már…
-Fogalmad sincs semmiről!- kelt ki magából és otthagyva mindenkit viharzott be a szobájába. Ledobta magát az ágyra és reménykedett benne, hogy ez az egész nap csak egy álom. Nem is történt meg igazából. Csak az ő agya szülte és vetítette le a szeme előtt. Pár perc múlva halk kopogás csapott le az ajtóra. Bár nem volt semmi életkedve hozzá de felállt és kinyitotta azt.
-Ekkora nyomot csak nem hagyhatott az a lány benned, vagy igen…- szólt szelíden Gordon.
-Túlságosan is igen…

***
-Minden rendben kicsim?- ült le mellém apa. Bólintottam, de nem mertem a szemébe nézni. –Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz…
-Tudom…
-Jazmin… nem akarom, hogy továbbra is járj ahhoz a fiúhoz… miatta vagy most is szomorú tudom!
-Apa! Ezt nem kell! Tudom, mit csinálok!
-Valóban? Jazmin… az olyan fiúk, mint Bill… csak… ki akarnak használni!
-Apa kérlek! Semmi sincs köztünk! Tényleg!- kezdett minden erőm elfogyni. –Inkább felmegyek aludni…- adtam még egy puszit neki majd felmentem. Apa pap… elkezdhetett volna prédikálni, de mégsem tette. A szíve legmélyén bízik bennem és tudja, mit csinálok.
A legborzasztóbb dolog már csak reggel jutott eszembe… a hegedűmet a garázsukban hagytam. A párnát a fejemre szorítva vártam hogy mikor fulladok meg. De valahogy mindig vettem levegőt. Pár perc múlva elég erőt szedtem össze, hogy felöltözzek de éhes nem voltam így apa hiába invitált. Végül a zongora mellett akadtam ki. Játszani kezdtem csak úgy. Mindent. Ami hirtelen eszembe jutott. Apa leült egy mellettem közeli fotelbe és olvasni kezdett. Egy-egy lassabb akkordnál a torkom csípni kezdett a szemem is. Nem akartam. Most nem akartam sírni. Kis idő múlva csöngettek. Apával egymásra néztünk és én mentem ajtót nyitni.
-Szia… ezt… nálunk hagytad…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés