Este egy szemhunyásnyit sem aludtam. Reggel borzas fejjel, és karikás szemekkel ébredtem. De csak egy dolog járt a fejemben… az a csók. Túl hiteles volt. Még azt sem mondhatnám, hogy be volt tervezve. Vagy hogy pontosan így akartuk. Hétvége volt és örültem, hogy nincs iskola. Most nem akartam Billel találkozni. Nem tudom miért. Össze voltam zavarodva. Hiszen először úgy tesz, mintha bunkó lenne de tegnap este… az a csók. Túl jó és túl szép volt. Nem akartam neki megbocsátani. De nem bírtam tovább haragudni rá.
Hétfő délután az utolsó óra végén mikor már a kapun is kiléptem Bill rohant utánam.
-Várj! Jazmin!- végül elkapta a karom és akarva-akaratlanul is magához húzott. –Én… csak azt akartam kérdezni, hogy…mit csinálsz este?
-Tessék?- nem, nem akarhatja azt, amire gondolok. Nem teheti meg.
-Én… elvinnélek moziba vagy… vagy valahova…
-Nem mehetek. Sajnálom.
-Rossz az időpont? Menjünk holnap?
-Nem Bill. Nem mehetek randizni. Sajnálom.- mondtam majd vártam egy kicsit és tovább mentem.

***
Lassan kinyitotta az ajtót és a széles padok között -mely két oldalon meg voltak világítva- elsétált. Apa lassan felnézett majd azonnal újra a papírokat nézte.
-Elnézést hogy ilyenkor zavarom…
-Mond gyorsan! Nincs sok időm!
-Csak annyit szeretnék kérni, hogy engedje meg, hogy Jazmint elvigyem… vacsorázni.- a kijelentésére apa újra felnézett felhúzott szemöldökkel. Meglepte. Nem is kicsit.
-Nem.- válaszolta egyszerűen, lényegre törően.
-Kérem, gondolja át! És tegye azt, amit minden nap magyaráz nekünk! Higgyen! És reméljen… kérem, engedje el Jazmint…

***
-Nem értem… hogyan?
-Jó a beszélőkém nem mondtam még?- mosolyodott el és kifizette a popcornt. –Csak megkértem… titok!- zárta le nevetve a témát majd bementünk a terembe. Leültünk a közepe felé. Szerencsére nem volt egy ismerős fej sem a többi néző között. –Már csak egy kérdésem van… miért nem nézhettük meg azt a horrort?
-Mert tudom, hogy csak azt akartad volna vele elérni, hogy minden második percben a kezedet fogjam, és a nyakadba túrjam a fejem a félelemtől… nem most jöttem le a falvédőről Bill Kaulitz…- nevettem el magam.
-Túlságosan is belelátsz a fejembe…
-Bizony! Úgyhogy vigyázz!- suttogtam már mivel elsötétült a terem és a kivetítőn megjelentek a film első képkockái. „Régi filmek vetítése” napszakkor jöttünk így –ahogy a neve is mutatja- csak régi filmekből választhattunk. Átolvastuk a listát és az egyetlen romantikus vígjátékot választottam. A neve külföldiül volt rajta így nem sokat tudtunk meg róla a címe alapján.
A film alatt néhányszor észrevettem hogy Bill engem néz nem pedig a kivetítőt.
-HÉ!- szóltam rá, mire csak elnevette magát és fel-feladta a harcot ellenem.
Fél óra múlva magához húzott még jobban és belesúgta a fülembe, hogy menjünk. Nem értettem mit akar. Felállt, megfogta a kezem gyengéden és kimentünk.
-De hát… azt hittem végignézzük… most…
-Menjünk!
-De hova?
-Sétálni! Csillagokat nézni! Veled akarok lenni! Kettesben! Nem egy csapat idegen előtt!- simogatta meg az arcomat és adott egy pici puszit a számra.
-Oké…- mosolyodtam el és már kint is voltunk. Elvezetett a titkos tavacskáig is. Nem volt olyan hideg de a biztonság kedvéért a földre terítette a kabátját, hogy arra üljünk le. Beszélgettük és néztük az eget. Szorosan ölelt, én pedig próbáltam tiltakozni a bennem zajló érzelmektől.
Minden nap találkoztunk iskola után. Sétáltunk, beszélgettünk. Végül a mólónál kötöttünk ki, ahol először találkoztunk este.
-Jazmin… szeretlek…- mondta halkan. Elmosolyodott… várta hogy mit válaszolok rá. –Most könnyebb lenne, ha mondanál valamit…
-Mondtam, hogy ne szeress belém…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés