Újra éreztem érintését. Ahogy kezével lágyan simogatja a karomat, ahogy teste szorosan hozzám simul az ölelés miatt. Forró leheletét éreztem a nyakamba, hallottam, ahogy a levegőt ki-be veszi. Éreztem, ahogy haja csiklandozza meztelen nyakamat, és arcomat. Éreztem, hogy velem van.
De mégis. Annyira más volt. Mintha búcsúzni akarna, eltűnni az életemből. És féltem, mi lesz, ha elengedjük egymást, a szemembe néz, majd elmondja mért volt olyan sürgős találkozni. Féltem. Nagyon féltem.
- Valami fontosat szeretnék mondani... - belepuszilt a nyakamba, végül elengedett, és pár lépést hátra ment.
- Nagyon fontos? - álltam, és néztem arcjátékát, amin látszódott belső dúlása.
- Régóta el akartam mondani... - hajtotta le fejét.
Közelebb léptem hozzá, kezemmel pedig megérintettem az állát, és lassan, gyengéden felemeltem a fejét, hogy legalább a szemembe mondja.
- Mondd nyugodtan. - annyira szerettem volna, ha ez igaz lenne, és nem kavargott volna bennem minden.
- Van... van valaki más... - tekintete könnyes lett, az enyémről pedig lefagyott a biztató mosoly, hátrább léptem.
- Mióta? - komor voltam, talán túlságosan is, de nem akartam gyengének látszani.
- Két hónapja... - közelebb lépett hozzám, próbált volna a kezével a karomat megsimogatni, de a kezét teljes erőből ellöktem magamtól.
- Két hónapig hazudtál? - kicsit hangosabb lett a hangom, aztán észbe kaptam, mert nem akartam, hogy még így is kimutassam a fájdalmamat.
- Igen... - azokkal a bűnbánó szemekkel, amikkel rám nézett, alig tudtam ellenállni, hogy ne bocsássak meg neki.
- Akkor... köztünk mindennek vége van, a cuccodat majd nemsokára megkapod. - még messzebb mentem tőle, próbáltam minél hamarabb elmenni. - Szia.
- Várj Nat... Előtte el szeretnék mondani valamit... - közelebb lépett hozzám. - Mindig is szerettelek, sőt még most is szeretlek, ez nem változott meg, de...
- Nem érdekel, Bill. Majd remélem, boldog leszel nélkülem. Szia. - megfordultam, és sietős léptekkel elmentem tőle... örökre

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés