8.rész

  2009.06.20. 09:47

Mit is hittem én? Hogy könnyű lesz? Hogy csak úgy túlesek majd rajta? Hogy nem lesz semmi bökkenő az egészben? Túl leszek rajta és kész. Azt hittem, hogy még megszámlálhatatlan napjaim vannak. Vannak. Vagy talán már csak voltak. Voltak, amiket egyedül apával akartam eltölteni.
-Szeretlek…- suttogtam már majdnem sírva. Ahogy magához húzott az utóbbi napok nehézsége ki akart szabadulni. Leültetett az ágyára de nem akart elengedni. Nem is bántam. Mindennél jobban akartam most hogy csak velem legyen. Hogy csak velem foglalkozzon. Hogy érezzem, ahogy ver a szíve. Hogy halljam, ahogy lélegzik. –Ne haragudj… nem akartam… annyira nem…- fúrtam bele a fejem a vállába.
-Semmi baj nincs…- belehajolt a hajamba és éreztem hogy ő is sír. Példát mutatva ő hamarabb abbahagyta. Pedig talán neki fájt a legjobban. Vagy talán mindkettőnknek. De miért? Miért kell ez? Miért nehezítik meg mindig az emberek az életüket? Miért nem lehet csak úgy meghalni. Egyedül. Hogy ne fájjon senki másnak. Annyira nem ér.
Egész este náluk voltam. Csak feküdtünk az ágyban és egy kicsit sem hagyott alább a szorításából, ahogy ölelt.
-Most nem kell hazaérned hamar?- kérdésére csak megráztam egy kicsit a fejem, és tovább szuszogtam a nyakába. Apa volt olyan kedves és megértő hogy megengedte, hogy most náluk aludjak. Bár szavak nélkül de a lelkére kötöttem hogy nem lesz semmi olyan. Olyan… sz betűs dolog. Bár néha-néha Bill belecsókolt a nyakamba, ami túlságosan is tetszett. És a keze is be-be kukkantott a pólóm alá. És néha túl édes és heves csókot adott. –Nem akarlak elveszíteni…- suttogta már olyan éjfél körül. Kint koromsötét volt. Még a függönyök sem voltak behúzva így a hold bevilágította a fél szobát. És olyan rossz volt ezt hallani. Ha most nem lennék beteg… nem akartam újra sírni így inkább a jelenre koncentráltam. Most én csókoltam meg és hagytam, hogy ő irányítson. Mikor már túl gyorsan és kapkodva falta az ajkaimat megijedve eltoltam egy picit.
-Ne haragudj…- mondta miközben a mellkasa fel-le járt ütemtelenül. Megráztam a fejem és újra megcsókoltam. Most lassan és finoman. Talán nem kellett volna. A keze lentebb került a fenekemre. Egyre erősebben markolta miközben egyre közelebb került a csípőnk. Mikor teljesen összeért és megéreztem, hogy nem kis vágyat érez irántam kettős érzelem futott végig rajtam. Féltem. De tetszett. És talán még akartam is. Akartam. Igen akartam.

***
-Az igazat megmondva nekem első látásra rokonszenves… és Bill is belezúgott a lányba…
-Tudom… de féltem őket! Ha Jazmin meghal Bill… ő a fiam értsd meg Gordon! Féltem! Nem fogja túltenni magát talán soha Jazmin halálán… nem akarok egy életkedvtelen gyereket!- bújt hozzá aggodalmaskodva Gordonhoz.
-Bill tudja, mit csinál! Ne féltsd!- nyugtatta meg Simonet kisebb-nagyobb sikerrel.
-Most is… egyedül vannak! Ki tudja, mit csinálnak…
-Szerintem próbálnak minden percet együtt tölteni! Hagyd őket élni, amíg még lehet!
-Rendben!- adta fel végül Simone.

***
-Biztos?- kérdezte kicsit levegő után kapkodva.
-Biztos…- suttogtam és megcsókoltam. Végighúztam a kezem az izzadt hátán mire még a csók közben is elmosolyodott és megremegett.
Az első. Akarta hogy jó legyen. Nekem. Csak miattam. Nem akart gyors lenni. Vagy heves. Inkább lassú és fájdalommentes. Bár már talán az sem zavart volna, hogy fáj.
Csak vele akartam lenni. Fájdalommal vagy a nélkül.
Végig fürkészte az arcomat. Biztatásként elmosolyodtam és beljebb hatolt. Hirtelen mélyet sóhajtott. Lekönyökölt a fejem mellé és apró puszikat adott miközben a másik kezével a csiklómat dörzsölte.
A végén már túl jó volt ahhoz, hogy igazi legyen. Már arra sem gondoltam, hogy ránk nyit, vagy hall minket valaki. Csak néztem a gyönyörű szemébe, néztem a száját, ami egyre csak nyitva maradt, és hallgattam a sóhajtásait.
Egyszerre haraptunk bele egy kis aprót a másik szájába. Tökéletesek voltunk.
-Gyere…- suttogta, és magához húzott. Éreztem, ahogy ver a szíve. Először hevesen majd kezdett lelassulni. De nem volt másképp ez az enyémmel sem. –Köszönöm…
-Én köszönöm…- mondtam majd még leheltem egy csókot a szájára.

Súgó Még nincs hozzászólás.