9. rész: Volt nyár, nincs nyár

A nyár nagyon hamar eltelt, mint mindig. Időközben kezdtem elfelejteni Tomot, és újra minden visszaállt a normális kerékvágásba. Rájöttem, hogy nekem mégis tetszenek azok a monoton nyári napok. Anya nyolckor felkelt, palacsintát ad, visszaalszok, délbe jön Mel, egész délután elvagyunk, este hamar megyek aludni, aztán meg kilógok Melhez cigizni. És így... el tudtam felejteni Tomot. Annyira belelendültem ezekbe a napokba, hogy Tom csak akkor jutott eszembe, ha valahol a Tokio Hotelről hallottam. Meg amúgy Mel sem beszélt Billről...

***

- Emeljük ciginket arra, hogy már a 11. osztályba járunk! - emelte fel a kezét Pete, a cigit pedig a magasba tartotta. A szokásos, évnyitó utáni cigizésünk volt a tó parti mólónál.
- Éljen! - emeltem fel a kezemet én is, majd a többiek is. - És kerüljük a köcsög pasikat. - sóhajtottam egy nagyot.
- Akkor minek ülünk itt? - nézett rám kérdő tekintettel Mel.
- Tényleg... Miért is? - mindketten nevettünk, mire a fiúk csak a középső ujjukat mutatták fel.
- Kapjátok be. - mondta duzzogó hangon Jörg, majd nevetni keztünk.
- Amúgy meg... - nézett az órájára David. - Lassan húznunk kéne haza... a buli miatt.

***

Este tíz fele már a hamburgi Royalba ültünk az egyik boxban, kezünkbe egy-egy üveg koktéllal. A hangulat kezdett egyre jobb lenni, és kezdtünk már részegedni is. De nálunk már csak ilyen az évnyitó utáni bulizás a kedvenc hamburgi klubbunkban. Elmegyünk, iszunk, részegek leszünk, és a legtöbb estben még egy éjszakai kalandot is szerzünk magunknak.
- Sam... - fordult felém Pete, mire vetettem rá egy pillantást, jelezve, hogy mondja amit akar. - Ott van egy srác... - mutatott egy srácra, aki a pult mellett állt. - Szerinted... buzi?
- Nem... nem tudom... - lehúztam a koktélomat, és nevettem. - Megkérdezem. - álltam fel, bár kicsit megszédültem, de csak az alkohol miatt volt.
Lassan oda sétáltam a srác mellé, felültem egy székre, és letettem az italom. Kedvesen a srácra mosolyogtam, majd a Nickre néztem.
- Na édes Samem... - fordult felém Nick, és a pultra támaszkodott. - Kell még egy?
- Aham... - válaszoltam, rá mosolyogtam, majd arra srácra néztem. - Szia. - köszöntem neki kedvesen.
- Szia. - rám mosolygott, és így közelebbről meg tudtam állapítani róla, hogy nem rossz, sőt...! Bár lehet, hogy csak a részegség miatt... nem tudom.
- Sam. - mutatkoztam be neki, mire nevetett, közben a letett italomat vettem el.
- Andreas.
- Nincs kedved táncolni?
- Ilyen szép lányoknak nem lehet nemet mondani.
Lehúztam az italom, letettem a pultra, majd Andreassal elmentünk táncolni. Egy pillanatra Petre néztem, aki döbbenten figyelte, hogy a srác nem buzi, én pedig rámásztam.

***

Úgy másfél óra múlva már a fal mellett állva csókolóztunk, és akkor egyáltalán nem érdekelt, hogy a nevén meg a korán kívül mást nem tudok róla. De nem is zavart. A Tommal való esetem után, már egyáltalán nem érdekelt semmilyen infó egy srácról, és így valahogy könnyebb volt a dolog. Most is.
- Nincs kedved... - csók. - valahova... - csók. - elmenni? Hmm... - újabb csók.
- Van. - hosszan megcsókoltam, majd egy kicsit hátrébb léptem tőle. - Hova?
- A közelbe van egy foglalásom, mivel a városban volt dolgom...
- Okés. - megint megcsókoltam.

***

Hangosan becsukta magunk mögött az ajtót, közben egymást szabadítottuk meg a felesleges ruháinktól, egyre jobban hátrálva az ágy felé. Egy pillanatra felötlött bennem, hogy nem kéne ezt csinálnom... de tényleg csak egy pillanatra. Valahogy már megint úgy gondoltam, hogy nem érdekel mi lesz később, inkább élek megint a pillanatnak, mint Tomnál...
Az ágyra fektetett, közben a topomat húzta le rólam. A nyakamat kezdte el csókolgatni, egyre lejjebb haladva, elérve a melltartómat. Lassan levette rólam, és a melleimet kezdte el csókolgatni, vagy játszadozni velük.
A plafont bámulva hagytam, hogy csináljon velem azt, amit csak akar. Nem érdekelt, mert végig Tom járt a fejembe, a gyönyörű arca, az izzadság cseppes felső teste, és úgy minden... amit akkor, ott láttam belőle.

***

- Milyen volt? - fordult hátra Pete, hangjába egy kis irigység volt.
- Mi? - néztem rá, mert fogalmam sem volt, hogy mire gondol.
- Azzal a sráccal lefeküdni... - fejét a háttámlának döntötte.
- Jaa... semmi érdekes... jó. - én is követtem a példáját, közben az ablakon át néztem, hogyan suhannak el a fák mellettünk, majd tűnnek el a sötétségbe.
- Vagyis szar. - a neon fény megvilágította arcát, így láttam rajta a döbbent kifejezést.
- Nem... nem volt szar. Csak... - sóhajtottam egy nagyot. A mellettem nyugodtan alvó Melre néztem, aki már elkezdte az alvást, hogy minél kevesebb ideig legyen másnapos. Már kezdtem én is annak érezni magam.
- Csak? - kérdő tekintettel pillantott rám, szépen kiszedett szemöldökét pedig felhúzta.
- Tom járt a fejembe... - hajtottam le a fejem, eltakarva az elpirult arcomat.
- Jajj, Sam. - nézett rám szomorú szemekkel. Ilyenkor mindig azt fejezi ki, hogy nagyon megértő... és az is. - Ennyire megkedvelted volna?
- Aham... - haraptam az alsó ajkamra.
- Túl szép, és különleges vagy ahhoz, hogy miatta sírj meg szenvedj. Ő szúrta el, neked okod sincs rá gondolnod. Ő hibája. - ilyenkor annyira imádtam. Kedves volt, és megértő. De azt soha nem értettem, hogy néha meg miért olyan köcsög... mondjuk hülye, azt tudom.
- Szeretem mikor ilyen vagy. - mosolyogtam rá.
- Tudom. - önelégült vigyorral előre fordult, hallottam, hogy ásit egy nagyot, majd fejét hátra dönti. - Jó éjt.
- Neked is. - majd újra az ablak irányába néztem, és csak én voltam az egyetlen utas, aki nem aludt a buszon.

***

A plafont bámulva feküdtem az ágyamon, már másnaposan. Amikor pedig a telefonom megszólalt... azt hittem szétrobban a fejem. A hangos készülék felé fordítottam a fejem, de nem vettem fel. Nem érdekelt, jobban lekötött a mindjárt szétrobbanó fejem, meg az, hogy anyáék menjenek arra a szar vacsorára, mert már nagyon szerettem volna rágyújtani.
- Kislányom... - nyitott be halkan apa, felé pillantottam, ő pedig leült az ágyam végére. - Minden rendben? Olyan csendben vagy...
- Csak fáradt vagyok. - mosolyogtam rá biztatóan. Nagyanyám halála óta egyre jobb a kapcsolatunk.
- Rendben. - állt fel, és az ajtóhoz ment. - Mi anyáddal megyünk. Hajnalban jövünk. Szia. - halkan becsukta maga mögött az ajtót.
Felálltam, fülelni kezdtem, hogy mikor mennek el a kocsival, majd kimentem az udvarra, hogy végre nikotinhoz jusson a szervezetem. A telefonom pedig még az alatt az idő alatt, még ötször csörgött, ismeretlen számmal.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés