A Tokio Hotel még mindig nem volt Tokióban, de egy éve visszaléptek a nyilvánosságból. A Spiegel-Online interjúban Bill és Tom Kaulitz a popsztár-életről, az új albumról és a problémákról beszélnek.
Spiegel-Online: A Humanoid albumuk néhány dala újra a bizonytalan vágyódásról és ezen érzelem belső konfliktusáról szólnak, két világ közötti életről. Gondolják, hogy az idősebb emberek is azonosulhatnak ezzel a témával?
Bill: Két világ között mi gyermekekként éltünk. Mert ahol felnőttünk, gyakran éreztük magunkat idegeneknek, még ma is gyakran van ez így. Az érzés mindig kísért minket. A privát élettől kezdve, amiből nem valami sok van, a bandás mindennapokig. Az életem tele van falakkal és el vagyok árasztva vágyakozással minden lehetséges irányban. De hiszem, sok ember visel bizonytalan vágyódást magában, ez nincs a korhoz kötve.
Spiegel-Online: Mit mond arra, hogy néhány tönkrement kapcsolat kell az életében hogy rátermett legyen arra, hogy egy összetört szerelemről énekeljen?
Bill Kaulitz: Úgy hiszik, hogy most én egy pár igazán szív-széttépő történetről fogok beszélni a múltamból?
SO: Úgy.
Bill: Felejtse el!
SO: Bill, önt 2006-ban a Pro7 egyik adásában a "legirritálóbb németek" közé választották. Fájlalja?
Bill: Nem, nem ismerem ezt az adást, de persze fellebbezek. De mindazonáltal eléggé más dolgok vannak a fejemben. Azt kell mondanom, hogy tavaly nem akartam a képünket viszont látni. Megpróbáltunk 1 évig visszavonulni a nyilvánosságtól és a producereinkkel becsukózni a stúdióba és a keverőpult mögött ügyködni.
SO: Az új Humanoid CD kicsit gazdagabban, felnőttesebben hangzik és jobban megtermett mint az első két album. Mennyit tettetek önök bele és a producer csapat mennyivel járult hozzá az albumhoz?
Tom Kaulitz: A szövegírás nem változtatott sokat, a producereinkkel együtt írtuk a dalokat. Csak többet kísérleteztünk és több időt hagytunk magunknak. Javarészt a szöveg ötletek Billtől voltak, amire mi mindent rápakoltunk.
Bill Kaulitz: Jobban és nagy részlet-szeretettel vetettük bele magunkat a termelésben.
SPIEGEL ONLINE: Van valami, ami a Schrei-al és a Zimmer 483-al ellentétben nem tetszik?
Bill Kaulitz: Igazán nagy baromságnak találom, ha valaki azt mondja egy a második vagy harmadik album után: "Ezelőtt nem voltunk igazán önmagunk, de most ezen az albumon végre megtaláltuk magunkat, most ebben igazán ott vagyunk."
Tom Kaulitz: Mi szeretjük a régi albumainkat. Nem akarunk megváltoztatni semmit. Ha az az érzésünk támadna, és meg kellene tennünk, nagy gondban lennénk.
SO: Csak a bandájuk neve sugallja a J-Pop-ot, Visual Kei-t és keleti glam-ot. Voltak már Tokióban és talán a Harajuku negyedben, ahol Cosplayer-ekkel és Gothic-Freaks-okkal találkoztak?
Tom Kaulitz: Sajnos nem még voltunk Tokióban! De szeretjük azt a város, anélkül is, hogy ott lettünk volna. Gyerekekként mindig arról álmodtunk, hogy egy nap Tokióban vagyunk. Akárhogyan ez az álom nem akar valóra válni. Elavult álom, de én inkább fel akarom élénkíteni. Fontos számomra, hogy célokat és álmokat lássak magam előtt.
Bill Kaulitz: Azonkívül a város talán nem is olyan vonzó, mint hisszük. Aztán jön hogy: újra oda egy álom!
"Kamratposten" #14 2009: Mindig hiányoznak a kisállataink!
A Tokio Hotel most adta ki az új lemezét. A KP találkozott a bandával - és megragadta az alkalmat, hogy néhány olvasó kérdéseit is feltegye.
Bill Kaulitz 9 éves volt, amikor életében először járt egy állatmenhelyen, amely otthon nélküli kutyákat fogadott be Magdeburgban, Németországban. A család odament, hogy megnézzék, tudnának-e vigyázni egy kiskutyára.
-Sírtam, és azt akartam, hogy az összes kutya velem jöhessen, -mondta Bill. Most az ikertestvérével együtt 4 kutya tulajdonosai. A fajtájuk pedig német rövidszőrű, tacskó (kettő), és egy labrador-doberman. A testvérek elválaszthatatlanok voltak, amikor felnőttek. Így teljesen természetes számukra, hogy egy bandában játszanak.
-A legrosszabb dolog, amely velünk történt, hogy a tanárok 2 külön osztályba kényszerítettek minket hetedik osztálytól. Ez borzalmas volt. Mindketten utáltuk az iskolát. Ez volt életünk legrosszabb időszaka. -mondja Tom.
Az ikrek az új albumukhoz, a “Humanoid”-hoz is közösen írtak néhány számot.
-Motanában több eszközt használunk. Szintetizátort is. Kicsit többet akartunk, mint a sima gitár, basszus és dob. De hallani, hogy ezek mi vagyunk. -mondja Bill.
A KP egy Stockholm-ban található luxusszálloda 12. emeletén találkozott a fiúkkal. Egy napig Svédországban voltak, hogy az új albumukról beszéljenek az újságíróknak. 3 hatalmas testőr felügyelt az ajtón kívül. A hotel előtti útszakasz tele van rajongókkal.
-Most tényleg rájöttünk, mekkorák vagyunk Svédországban. Emberek várnak ránk mindenhol! -mondja Bill.
Ő és a zenekar többi tagja 15 éves korukban váltak híressé. Most körbeutazzák a világot, hogy bemutassák és fölvehessék videóikat. A legutóbbi videó (az Automatic dalhoz) forgatására egy igazi sivatagban került sor.
-5 napig voltunk ott. Ez tényleg borzasztó volt. Tény, hogy a legrosszabb dolog az volt, hogy sem internetünk, sem telefonvonalunk nem volt. És igazán hideg volt, el sem tudtam volna képzelni. -mondja Bill.
Elégedett az életével művészként. De az utazás sok ideig távol tartja a fiúkat az otthonuktól.
-Mindent együttvéve, nagyon hiányoznak a kutyáink! Mind a négyünknek vannak háziállatai, szóval minden Tokio Hotelnek jut egy.
Az olvasók kérdései
Zoe97: Ismertél Svédországgal kapcsolatos dolgokat, amikor fiatalabb voltál?
Bill: Igen. Hogy lekvárral eszitek a sajtot! Voltunk nyaralni a szüleinkkel Svédországban, de már nem emlékszem, hogy hol. Viszont akkor már mi is sajttal és lekvárral ettük a pirítóst reggelire.
Tessan2: Fárasztó vagy szórakoztató híresnek lenni?
Bill: Mindkettő. Sokkal több a jó dolog, mint a rossz. Mi döntöttünk úgy, hogy zenei pályán dolgozunk, és megpróbáljuk ezt a maximumon nyújtani. De ha egy nap úgy ébrednék fel, hogy ismeretlen vagyok, akkor mindenféle olyat csinálnék, amit ma képtelen vagyok. Elmenni fagyizni, meglátogatni egy vidámparkot, és vásárolni a városban.
Laimen10: Melyik hely volt a legszórakoztatóbb, ahol felléptetek?
Bill: Rengeteg jó pillanatra emlékszem. De ha választanom kéne, akkor amikor a párizsi Eiffel-torony előtt játszottunk 500.000 rajongó előtt. Láthattuk a rajongóinkat az első sorban, mögöttük pedig a horizontot. Leírhatatlan érzés ennyi embert látni egyszerre!
Moiis: Kikről énekeltek a Freunde bleiben és a Nach dir kommt nichts című dalaitokban?
Tom: A Freunde bleiben is fiatalokról szól, de nem mondhatom el, kikről. A Nach dir kommt nichts pedig inkább általános tapasztalatokra épül.
Sillen97: Fel fogtok lépni Svédországban a közeljövőben?
Bill: Egy jó nagy turnéra megyünk 2010-ben. Nagyon reméljük, hogy Svédországban is tudunk majd játszani. De még mindig az a legagyobb álmunk, hogy Tokióban léphessünk színpadra! (ford.:
A Tokio Hotel már Görögországban van, pénteken lesznek Athénban az MTV Day-en. Ma egy sajtókonferenciát tartottak és megkapták a Scream és a Humanoid aranylemezét!
(c)ReseTH
Az UNICUM szerkesztője, Simone Ackfeld találkozott a Tokio Hotel fiúkkal.
A Tokio Hotelben (még) szellemként különülnek el. De nincs olyan német banda, akik sikeresebbek. Fiatal francia, amerikai vagy izraeli lányok kezdtek el német nyelvnen tanulni miattuk. Sok fiatal néz fel rájuk kalandjaik dacára. A pédakép-funkció nekik mindegy, ők csak egyszerűen az életüket akarják élni.
Tulajdonképpen a turnétok vége után egy évig el akartatok tűnni, bár folyamatosan az újságok címlapján voltatok - nem mindig pozitívan. Az új albumnak része volt a külsőtök változtatásában is?
Bill: Igen, egy új album mindenesetre frisseséget hoz és még egyszerre új energiát ad. És végre újból zenélhetünk és a nyilvánosságba állhatunk. Az volt a tervünk, hogy visszavonulunk a médiából, de ez természetesen nem sikerült. És az új külsőhöz: Nem tudtam ezt az egészet többé nézni, meguntam a külsőmet.
De a külső változtatás tulajdonképpen inkább női dolog, nem?
Tom: Szerintem tulajdonképpen nem, ha kívülállók is alig tudják elhinni, hogy Bill megunta magát, ha a tükörbe nézett. De ez valamikor ilyan, mert minden nap látod az arcod a tükörben. Személy szerint én inkább megrekedt pasi vagyok.
Az új albumotok a Humanoid nevet viseli, tehát emberszerű lény. Vidékiek vagytok és most a popcirkusz részei. Néha fogságban érzitek magatokat két világ között?
Bill: Teljesen. Ez az oka, amiért így hívják az albumot. Kilenc évesen költöztünk a falunkkba és földönkívülinek éreztük magunkat. A mostani életünk is olyan ellentmondásos sok dologban, olyan viharos és olyan zavarodott és olyan sok dolog történik, hogy az ember néha nem tudja, hova tartozik.
Mondtátok is egyzer, hogy a hotel szoba az otthonotok, de ezt egyáltalán nem lehet igazán elképzelni...
Bill:Gyakrabban vagyunk hotelben mint otthon és ezt megpróbáljuk olyan szépen csinálni ahogy lehet. Tomnak és nekem úgyse volt otthon érzetünk egy városban sem. Nekem a családom a hazám. Tom: Nekünk nem számít, melyik városban lakunk. Alig mozgunk a telkeinken kívül. Nincs olyan, hogy megyünk az utcán és nyalunk egy fagyit az Alsterben.
De azért el tudjátok képzelni, hogy egy nap ismét Magdeburgba menjetek, mert ott él a családotok?
Bill: Nem. Mert egy nagyvárosban nekünk praktikusabb, ott többet mehetünk ide-oda. Magdeburgban ez még nehezebb... Tom:... főleg kocsival jönni.
Tehát valószínűbb, hogy valamikor máshová költöztök, ahol akkor ti is egyszer nyugodtan fagyizhattok?
Bill: Mindennek ellenére nem tudom elképzelni, hogy elmenjünk Németországból. Itt vannak a gyökereink, itt van a családunk, itt vannak a barátaink.
Visszavonulni és nyaralni, de általában túlbecsülik, nem? Az album készítésénél nem engedélyeztétek magatoknak a szünetet, igaz ez?
Bill: Nem normális munkánk van. Ha kint vannak a kamerák, mégis Bill vagyok. Minden, ami le van írva és kint történik, személyesen semmi közöm hozzá. Ezért nem feküdhetünk nyugodtan soha a strandon. Tom: A fejünk az elmúlt 5 évben soha nem volt kikapcsolva. Bill: Azért mert valamelyik klubban részegek vagyunk a sarokban.
Minnél ismertebbek vagytok, annál kevesebb hely van, ahol zavartalanul lehettek, de annál nagyobb a példakép-funkciótok. Törődtök vele?
Tom: Nekem mindegy. Bill: Nekem is. Boldog vagyok, ha megoldom az életem. Nem akarok még felelősséget vállalni másokért. Az ember mindig megpróbálja a legjobbat adni és azt, amit csinál, olyan jól ahogy tudja. És ha a dolog félresikerül és valamit rosszul tesz, akkor hát így van. Tom: Ez csak emberi dolog.
AJÁNLOM AZ OLDALT
