Egy újabb unalmas éjszaka. Még egy újabb, amihez semmi kedvem nem volt, de meg kell tennem, mert apa megérdemli. Amióta anya elköltözött, mindig ilyen estekre jár, ahova persze nekem is vele kell tartanom. Csak azért csinálja, hogy ne anyán gondolkodjon. Azért vállal több munkát is mostanában. Csak ezek az estek. Minden alkalommal újabb estélyi ruha, ami a világ legutálatosabb színeiben pompázott, mert "az mutat jól". Hangzott az állandó válasz a nyavalygásomra. Még egy utolsó pillantás a tükörben, és...

- Mi lenne, ha igyekeznél? - kiabált fel apa az emeletre - A sofőr, már itt áll 5 perce!

- Ha 5-öt kibírt, akkor a hatodikba sem fog belehalni. - mentem le a lépcsőn, kissé duzzogva.

- Most mi bajod van?

- szeretnéd, ha felsorolnám? Úgy nézek ki, mint hamupipőke! Ráadásul ez még kényelmetlen is.

- Az életben nem lehet minden kényelmes. Ezt az éjszakát meg kibírod, többször úgyse nagyon lesz rajtad.

- Még az a szerencséd. - mindig ez van. Minden héten, vagy ha szerencsém van, akkor második héten van egy party. Most éppen vacsora, vagyis azzal egybekötött bál. Majd csak véget ér valahogy ez az agybaj, vagy legalább egy kicsit enyhül. Beültünk az autóba, majd elvitt minket a Hühnerposten-be. Kikászálódtam a kocsiból, majd a bejáratnál apa odaadta a belépőket, és bementünk. És jött a sok kolléga, ismerős, barát.

- Jó estét Patrik! Már vártunk önöket. Kézcsókom a kedves lányának! - mondta nyálasan egy pasi, akitől a hányinger kapott el. 

- Jó estét! - köszöntem vissza, majd jött egy pincér, aki kifejezetten helyes volt. Szegény kezdő lehetett, mert a pezsgőspoharakkal teli tálcát alig bírta el. Egy kicsit talán sajnáltam, mert nem lehet egyszerű és szórakoztató dolog egész éjszaka tálcákkal járkálni.

- Pezsgőt? - kínálta apát, majd engem. Épp nyúltam volna a pohár után, amikor:

- A lányom még kiskorú!

- Aki 17 évesen már szerintem el ttudja dönteni... és köszönöm! - mondtam a fiúnak, majd levettem egy pezsgőt a tálcáról.

- Látom, a lányod kezd felnőni. Gyönyörű lett. Épp, mint az... öhm semmi bocsáss meg.

- Semmi gond. Mint az anyja, mond nyugodtan. Pontosan olyan. Minden vonása, a mozdulatai. És rettenetesen félek, hogy őt is elveszítem. Hogy jön majd egy fiú és elmegy ő is.

- 17 éves Patrik. Mihez kezdene nélküled? Eáadásul így fogod elmarni magad mellől. Hagyd élni!

- Próbálom, csak eszembe jut, hogy az anyja elment és hogy egyedül maradok.

- Apa leülök az asztalhoz - mondtam, majd elindultam az asztalokhoz. Untam már, hogy rólam folyik a szó. Persze tudtam, hogy ezzel nem marad abba a téma, de legalább nem hallom. Leültem, majd Lina - az előbb említett nyálas hapsi lánya - személyében társaságot kaptam. Ő igazi elkényesztetett plázacica. 

- Szija-mija! Miujság?

- Hello! Ha tudnám, hogy érdekel, elmondanám. 

- Nincs valami jó kedved.

- Ha nem mondod, lehet észre sem veszem. Unatkzom, kényelmetlen a ruhám, és teljesen feleslegesnek érzem ezt a mai estét. Lehet még rosszabb? 

- Mondjuk, ha nem lennél itt, az rossz lenne. De mennem kell! Még dumcsizunk ma este - választ sem várva le is lépett. Kiegészítenm az előbbi jellemzésemet. Még buta is. 

- Ha rajtam múlik biztosan nem! - mondtam egész halkan, szinte magamban.

- Látom nem nagyon kedveled. - halottam mellettem lévő székről, amire épp most ült le egy srác. Tudom ki ő, de nem szándékozom hasra esni tőle. 

- Én ezt az egészet nem kedvelem - mondtam unottan.

- Akkor már ketten vagyunk. Egyébként Bill vagyok! Te?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés