tudna veled foglalkozni...
- Jo nem kell a körítés... kinyögnétek végre, hogy mit akartok?
- Velünk jössz Amerikába... - jelentette ki az a csávó.
- Melyik nap kaptatok napszúrást?
- Egyik nap sem... így döntöttünk...
- Felejtsetek el... apa... te ezt tudtad?? - apa csak ült... ő is ledöbbent.
- Nem... én is most hallom először...
- Kislányom... meglátod így lesz a legjobb neked is...
- Felejts el... nem megyek sehova...
- Ezt nem te döntöd el...
- De nem is te Laura... - avatkozott mostmár apa is a dolgokba.
- Mért akkor ki?? - kezd veszekedés hangja lenni a dolgonak.
- ÉN!!! - álltam fel és kezeimmel rácsapva, az asztalra támaszkodtam. - Erről én döntök... itt maradok és nem megyek sehova... nem hagyom itt apát... a barátaimat... a barátomat... a sulit... és semmit...
- Ugyan már kislányom... lesznek új barátaid... Tomot majd elfelejted...
- Nah állj... a barátaimat nem hagyom el... Tomról meg le lehet szállni... lehet, hogy neked nem tetszik... van nem olyan, mint amilyet te mellém képzeltél... de a szerelmi életemről le lehet szállni. Nem megyek Amerikába... nem megyek veletek sehova... itt maradok apával az eddig megszokott életemmel... a megszokott barátaimmal, akiket te sohasem kedveltél, mert nem jártak puccos szar rendezvényekre... és nem nyalták tövig a szüleik apa vagy a te seggedet...
- Lexa vegyél visza... - már megint beleszólt az a pasi...
- Szerintem nem magával beszélek... és szerintem húzzon innen el... vissza Amerikába... anyával együtt... vagy nálküle... nekem teljesen midnegy... de ne szóljon bele a dolgaimba... maga nem az apám... soha nem is volt az... és soha nem is lesz az, csakmert elvette feleségül anyát...
- Kislányom állítsd le magad... - anya már kezdett dühös lenni.
- Laura... igaza van... menj el innen ezzel a pasival együtt... Lexa pedig nálam marad... nem viszed sehová... pláne nem egy idegen országba egy idegen emberhez...
- De igenis viszem... az én lányom is...
- Nem megyek veled anya... 17 éves vagyok... el tudom dönteni, hogy mit akarok, és hogy akarok... és én nem akarok veled menni... pláne nem ezzel az emberrel... pláne nem Amerikába... itt akarok maradni... apával, Tommal, Domival, Bennel, Dennel, Diával, Aaronnal és Maxxal. És ne gyere azzal, hogy majd ott is lesz minden... mert én nem akarom, hogy ott legyen...
- Ez nem akarás kérdése... jössz és kész... holnapra csomagolj össze... reggel jövök érted...
- Ebbe nekem is lesz beleszólásom... - állt fel apa az asztaltól.
- Nem ajánlom... Lexa jön és kész...
- Azt lesheted... az lesz a szívás, ha nem leszek itthon. - majd kimentem az előszobába felvettem egy - a fogason lévő - pulcsimat. Felhúztam egy cipőt, és csak úgy kisétáltam a házból, hangosan csukva be magam után az ajtót. Kétségbe voltam esve. Nem akarok innen elmenni. Apával kezd helyrejönni a dolog. Bízok benne, és érzem, hogy ő is bennem. Tom miatt sem dumált. És most érzem igazán mennyivel többet jelentett ez a 3 hónap apával, mint az a 16 év anyával... Nem akarok innen elmenni. Nem is fogok. Sétáltam csak végig az út mentén. Nem tudtam merre járok... már rég messze voltam az utcánktól. Nem akartam olyan helyre menni, ahol anya tutira keresne... és meg is találna... tehát barátok kilőve, Tom kilőve. Egy furi játszótérhez értem. Minden régi volt... nem hiszem, hogy sokan és gyakran járnak ide. Leültem a hintába, és reméltem, hogy a régi és elavult lánc nem fog leszakadni alattam. Eltelt egy kis idő, miközben hintázgattam. Sok mindenen gondolkodtam. Sok minden járt a fejemben, de leginkább az, hogy mennyire rossz lenne, ha elmennék innen. Ha itt kellene hagynom mindent. Nem tudom mennyi ideje ültem itt, csak azt, hogy sötétedett, és nem tudom merre jöttem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés