- Tudom... és hidd el, hogy én is nagyon szeretem őt... - igen letegeztem a nővérkét... amikor Tom hazament zuhanyozni és átöltözni, és apa sem volt bent velem, akkor általában vele beszélgettem... Tök közvetlen és aranyos. Van egy férje, aki minden nap virággal jön be hozzá, mielőtt elmegy az ovodába a 3 éves kislányukért. A kislányt is láttam már. Gyönyörű szőkehajú, hatalmas kékszemű kislány. Hasonlít az apukájára és az anyukájára is. Igazi idili család.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Anyukádat sosem látom bent nálad. Miért?
- Anya... öhm... pár hónappal ezelőtt elköltözött tőlünk. Apával maradtam. Eleinte sokat veszekedtem apával... de aztán jött Tom... meg stb... és egyre jobban kijöttünk apával. Aztán egyik reggel anya beállított egy idegen férfival... közölte, hogy elköltöznek Amerikába, és hogy menjek velük...
- És?
- Itt vagyok nem? - nevettem.
- Jah de... folytasd... - :)
- Aztán gondolom apa tudja, hogyha anya megtudja, hogy mi történt egyből jön és elvisz magával... ezért nem szóltak neki... őszinte leszek veled... nem is bánom... nem hiányzik... apa teljes mértékben pótolja.
- Mintha a saját helyzetemben lennék. Engem is elhagyott az anyukám. Körülbelük 14 éves lehettem... azóta nem része az életemnek... ő nem kíváncsi rám, ránk... akkor én sem őrá... nem én hagytam el őt...
- Hidd el, hogy megértelek...
- Elhiszem... de nekem mennem kell tovább... ti pedig aludjatok nyugodtan. - mondta, majd távozott a szobából... én pedig visszafeküdtem Tomhoz, és visszaaludtam. Igen szoba, mert időközben, már majdnem otthonosnak is mondható ez a helység.

Délután épp az ebédem desszertrészét fogyasztottam, amikor Tom visszajött Georggal.
- Sziasztok. - mondtam, miközben abbahagytam a gofrievést.
- Szia baba! - puszilt meg Tom.
- Hello kiscsaj!
- Miujs? Nagyon unatkoztál nélkülem?
- Annyira nem... Edith-el jól elvoltunk... bent volt a lánya is... tiszta aranyos... meg ettem... vagyis eszek.
- Nah akkor megnyugodtam. De a gofrit említve... én tuti jobbat csinálok...
- Ha csinálsz és hozol be, akkor megmondom...
- Holnap csinálok, és hozok... - simogatta meg az arcom.
- Köszönöm...
- A többit mért nem eszed meg? - Georg se evett még kórházi kosztot... :)))
- Annyira nem vagyok éhes... de inkább éhezek, minthogy azt megegyem...
- Pedig, ha kórházi, akkor elvileg egészséges...
- Hát Georg... ha késztetést érzel rá... nuygodtan... az egész a tiéd... - és nyúlt volna a kanálért, amikor mi Tommal csak fintorogva néztünk rá.
- Hú haver! Te vagy nem ettél még az elmúlt egy hónapban, vagy nagyon elvetemült vagy... - röhögött.
- Amúgy Domi hogy-hogy nem jött be?
- Köln-be mentek... őőő nem tudom kihez... pedig mondta...
- A nagyanyjához... képzelem mennyi kedve lehetett menni...
- Nem tudom... de azt mondta, hogy holnap igyekszik be hozzád...
- Mondd meg neki, hogy hozzon valami újságot, vagy nem tudom... mert se lap-top... se telefon... a kurva élet a telefonom... - felhúztam magam. A balesetben a telefonom valószínüleg a legkissebb darabjaira tört szét.
- Cica nyugi... mi a baj?
- Azok a ribancok a telefonom is elintézték...
- Majd veszünk másikat... ez nem gond...
- De gond... abban volt mindenem... minden elveszett... - az idegtől elment az étvágyam. Letettem az ágy mellett lévő kis szekrényre a tányért, amin a gofrim fele még ott volt.
- Nah... azt még edd meg...
- Nem kell... - mondtam kedvetlenül.
- Naa... egy kicsit legalább...
- De nem kérem... - és egy hatalmasat kordult a gyomrom - és nem is finom...
- Méghogy nem vagy éhes...
- Nem is... csak a hasam az... én nem...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés