2009.12.27.

Legfelül- Interjú Gustav Schäferrel

Mert a zenészek még olyan fiatalok voltak, sok állítólagos szakértő még kinevettte a Tokio Hotel áttörését.
Négy évvel később a banda világszerte turnézik és egyik rekordot a másik után dönti meg.
A pletykák helyett Gustav világosan beszél Németország első számú szupercsapatában való dobolásról.

Drumheads!!: Már nagyon fiatalon a nagy színpad hideg vizébe dobtak titeket. Úgy érzed, hogy mostmár biztosabbá váltál a dobolásban?
Gustav Schäfer: Szerintem, soha sem leszek elég biztos. Ideges vagyok egy show előtt és néha egyszerűen ez a hiba a fellépésnél. De olyan nagy nevek, mint Chad Smith vagy Danny Carey is hibázik néha, ez tiszta ugye. Aki 13.000 ember előtt áll, nem izgatott és minden shown tökéletesen játszik, az az én szemszögemből nem igazi dobos!

Drumheads!!:  Mi izgalmas neked a dobolásban és zenésznek lenni, aki mindig hátul ül?
Gustav Schäfer: Szerintem szuper, hogy a háttérben szerepelek és a legtöbben egyáltalán nem tudják, milyen terhek nyomják egy dobos vállát.  Persze más zenészeknél is a színpadon, ha a dobos lemarad, akkor a dal el van szarva. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy a dobos a banda óraműje. Ő egyedül határozza meg a tempót és mindenkinek hallgatnia kell rá, mikor mondja azt, hogy '1'.

Drumheads!!: Egy Tokio hotel koncerten milyen fontos egy dobos látószemszöge? Mit kell tudnod?
Gustav Schäfer: Elsőnek természetesen a dalokat kell tudnom és azokat tudom! Néha ezeket élőben máshogy játszom, mint a lemezen és épp az új albumnkon is nagy átalakításon esett át, mert sok ritmust is programoztunk bele. Egyébként ez olyan mint minden más bandánál is. A dobos hátul ül és élvezi.

Drumheads!!: Melyik dalt játszod a legszívesebben a színpadon?
Gustav Schäfer: Ez nálam állandóan változik. A komplikált ütések rajongója vagyok. Most a legszívesebben a "Komm"-ot ill. az angol verzióját a "Noise"-t és a "Für immer jetzt" vagy a "Forever now"-t játszom. Ezeket a dalokat nagyon szívesen játszom és jó nyomást adnak a színpad előtt.

Drumheads!!: Melyik képessged szeretnéd még javítani a dobon és hogy fognál hozzá?
Gustav Schäfer: Sajnos az utázgatásunk miatt kevés idő marad nekem a gyarorlásokra, amiket mindig megcsináltam. Ez egy hátrány is nekem. Mindig ütögetek valami szart és nincs duplaütés. De királyabbul hagzik! Ahh, szerintem mindig így fogok játszani. Még senki sem panaszkodik.

Drumheads!!: Mennyit gyakorolsz, mikor még az interjú időpontok és az autogrammosztások is közbejönnek?
Gustav Schäfer: Ha a stúdióba megyek gyakorolni, akkor mindig 4-5 órát rövid szünetekkel. De akkor fáradt is vagyok.

Drumheads!!: Számodra mi változott az új album felvétele és a korábbi studiómunkálatok között?
Gustav Schäfer: A "Humanoid"-on elektromos dobbal is játszottam részeket. Hihetetlen készülékek. Egy teljesen új tapasztalat volt számomra, amiről tudomást szerezhettem. Élőben is fogok néhány dolgot elektromos dobon játszni.

Drumheads!!: Milyen nehézségeket kellett leküzdened az album felvételénél?
Gustav Schäfer: Néha ez igazán kétségbeejtő: Mindig mindent egy dalba szeretnék belerakni. Aztán észreveszem a producereink és a bandám arcán, hogy ez túl sok. Akkor azt is észreveszem, ha belehallgatok egy felvételbe, és leülök a felszerelésemhez azzal a mondattal: "A kevesebb néha több, te nagymenő!"

Drumheads!!: El tudod képzelni, hogy soha többé ne fogj dobverőt, ha a Tokio Hotel egy napon feloszlik?
Gustav Schäfer: Nem! Négy vagy öt évesen kezdtem dobolni. Az általános iskolában akkor voltak más érdekes dolgok is számomra, ennek ellenére semmi mást nem csináltam, mint a dobolás. Az apukám mindig rajta is tartotta a szemét, és ha egy Genesis koncertet néztünk és a tömeget néztem, akkor azt mondta: "Gustav, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, ha egyszer oda akarsz jutni." Ez bizony segített.