|
9.rész
2009.06.20. 09:51
-Bill kérlek… elment…- kérlelte újra és újra a férfi de a fiú még mindig ott ült közel a lányhoz a kezét szorítva, ami már kék volt. –Bill… menj haza! Hagyd, hogy elvigyék!- ahogy a keze hozzáért a srác hátához az megrázkódott.
-Nem!- kiabálta és tovább fogta a törékeny, immár tónustalan kezet. Annyira hirtelen történt. Olyan hamar és annyira nem várta. Azt hitte még lesz egy kis idejük. Behunyta a szemét a két könnycsepp folyt végig az arcán. Ki akarta adni magából. El akarta mesélni hogy milyen szép volt még pár perce. Ha csak visszagondolt az utolsó másfél napra a szíve összeszorult. Minden azon a gyönyörű estén kezdődött. Kimentek a tóhoz… a saját kis tavukhoz, ami csakis az övéké volt. Ahol összebújhattak, és ahol senki sem látta őket. Ahol csak egymásra figyelhettek és kizárhatták a külvilágot. Aztán… miért nem vette hamarabb észre? Jazmin rosszul lett ő pedig nem vigyázott rá eléggé.
Magát okolta mindenért. Úgy érezte ő a felelős. Pedig semmi bűnt nem követett el. Sőt. Pont hogy csupa tökéletes napokat adott a lánynak.
Még vért is adott neki. Ahogy kórházba került a rosszulléte után azonnal felkínálta hogy ő majd segít Jazminon. Soha de soha nem fogja elfelejteni azt a halvány, erőtlen de tiszta mosolyt, amit kapott mikor a Jazmin felébredt.
-Hitted volna, hogy egyezik a vércsoportunk?- suttogta még akkor, és mint most akkor is erősen kulcsolta össze az ujjait Jazminéval. Azt hitte, hogy rendbe jön ettől majd minden. Hogy megmentheti a lány életét. Hacsak egy kicsit is de még együtt lehetnek. Nem akart ilyen hamar megválni tőle. Még nem. Annyi minden akart még elmesélni neki. Álomba ringatta magát, egy rózsaszín álomba mikor Jazmin hazamehetett, otthoni kezelésre. Alig egy nap. Csak ennyit tudtak már kettesben tölteni. Oly kevés. És annyira bántó. Gyomorszorító és szívszaggató. Szemcsípő és remegést idéző. Elvesztett valakit, akit olyan nehezen és annyira munka után végre megkapott.
-Bill… szeretlek…- suttogta halkan, élettelenül. Ölelte a lányt, ahogy csak tudta és nem akarta sehogy sem elereszteni. Még nem is olyan rég ez a két szó hagyta el Jazmin ajkait. Annyira régnek tűnt. Mintha évek teltek volna el az óta. Pedig talán csak percek. Alig néhány perc. Alig maradt ideje hogy ő is elmondja, mennyire szereti és még kevesebb ideje, hogy még egy utolsó édes csókot leheljen a lány szájára.
Igen tudta. Tudta hogy egyszer ez is be fog következni. De még nem akarta. Még annyira nem. Még akart. Akart egy nyarat. Egy közös nyarat.
Hát tényleg elment. Itt hagyta őt. Egyedül, egy ekkora űrrel a szívében. Egy űrrel, ami sötét és szorította szívét. Mintha valaki kitépett volna egy darabot a lelkéből. Annyira beleszeretett Jazminba. Nem akart más lányt. Most csakis őt akarta. De ő már nem volt. Már nem vele. Nem ott.
-Szeretlek…- suttogta még utoljára.
***
Pár évvel később…
Újra a kisvárosban. És újra abban a házban.
-Jazmin büszke lenne rád… nagyon sok mindent elértél! És ezt csakis magadtól. Én is büszke vagyok rád…- Jazmin apjával szembe ült egy kisebb kanapén. Bár már 3 év telt el a lány halála óta, az illata, a szeme, az ajkai, a bőre puhasága, és a tiszta lelke még mái napig az emlékezetébe vésve él. –Így visszanézve… örülök hogy megtalált téged. Sokat jelentettél neki. És sok erőt adtál neki. És én is köszönöm… végre volt egy csoda az életében… - bár régen volt, elég régen, de még most sem bírta túl jól. A lány hiánya még mindig megölte néha. És tudta hogy ettől az érzéstől soha nem fog megszabadulni. Hiába lesz új nő az életében. Neki mindig csak egy lesz az igazi. Jazmin.
ahogy telt, múlt az idő, Bill kezdte egyre jobban összeszedni magát lelkileg is. Másfél évre rá pedig egy igazán kedves, és szép fannal jött össze. Bár tényleg szerette a lányt, minden évben Jazmin halálakor elment a szülővárosába és a halott lány apjához. Kellett ennyi neki. Mert nem akarta kiverni a fejéből Jazmint. Örökké emlékezni akart rá. És tudta, ha egyszer valaha megházasodik és kislánya fog. születni Jazminnak fogja hívni.
A szeretet hosszú tűrő és kegyes.
Sohasem irigykedik. A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik föl.
Nem éktelen, nem keresi a maga hasznát. Nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt.
A szeretet nem örül a hamisságnak, de örvend az igazságnak.
A szeretet mindent elfedez, mindent hisz, remél, mindent eltűr.
Bármit hozzon a sors.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Ezt láttam filmben.... Az egyik legszebb szrelmes film. csak ott séta a multba a neve...