18. rész: Minden olyan zavaros és rossz

Tizenegy fele a matekfüzetemből felébredve arra keltem, hogy valaki kis kavicsokat dobált az ablakomhoz. Az ötödik kavicsra keltem fel, és mentem oda az ablakhoz, hogy kinyissam. Nem volt valami jó ötlet, mert amint kinyitottam az ablakot, egy kavics homlokon talált, a seb meg elkezdett vérezni.
 - Kurva anyád! – sziszegtem hangosan, ujjammal pedig a vérző sebhez nyúltam. Fájt.
 - Kibaszottul jól fogadsz! – hallottam Pete hangját. Részeg hangját. – Tegnap lekoptatsz, most meg az anyámat kurvázod le! Holnap meg ráadást elvárod majd, hogy kedves legyek! – Pete már ordibált, én pedig mutogattam neki, hogy kussoljon, mert ha a szüleim felébrednek, nem csak én járok pórul. A szüleimet tilos felébreszteni éjszaka… rosszabbak, mint egy csapat szigorú fószer egy helyen.
 - Pete… - suttogtam neki, kicsit még sziszegtem is a seb miatt. – Lemegyek… - nem érdekelt, hogy mi a véleménye. Becsuktam az ablakot, felvettem a papucsomat, majd lerohantam a lépcsőn.
Pillanatokon belül pedig már meleg, vodkától szagló lélegzetét éreztem az arcomon, mivel annyira részeg volt már, hogy alig bírt állni, nekem meg, meg kellett tartanom. Tudtam az okát, hogy miért ivott, de hallani már nem akartam. Nagyon nem…
 - Sajnálom… nagyon… - néztem rá, ő pedig elhúzódott tőlem, és leült a nedves fűre.
 - Sajnálhatod is… - rám pillantott, én pedig leültem mellé a fűre. – Szar volt nélküled… Nick pedig fárasztott… és senki nem tudta nekem kideríteni, hogy melyik srác buzi…
 - Sajnálom is… - öleltem át meleg testét, ő pedig hanyatt feküdt a földön, így elengedtem. – De tegnap találkoztam Tommal… Adiánál volt Billel.
 - Tom fontosabb, mint én? – fel ült, tekintete pedig dühtől izzott. Lehajtottam a fejem. – Szóval igen… - csalódottság bujkált a hangjában. Utáltam magam ezért.
 - Pete… én… - könnyek szöktek a szemembe. – Sajnálom! Komolyan! – könnyeimet letöröltem, majd az utcai lámpa fényét vizsgáltam. Látszott, hogy szemerkél az eső, és éreztem is, mivel a pólóm alig védett meg tőle. – De nem tudom jól elmagyarázni… nem lehet… - könnyeim végig folytak az arcomon, amikor Pete komor, rideg, dühös tekintetével találkoztam.
 - Majd megbeszéljük jövő hét után… - állt fel, én pedig kérdő tekintettel néztem rá. – A kurva anyámmal elmegyünk egy hétre Thai-földre… - lesöpörte a faleveleket a seggéről, rám nézett, majd össze-vissza járkálva, elment.
Lehajtottam a fejem és sírtam.

***

A hét szarul telt. Pete nem jött suliba, és Tom sem hívott. A szüleim pedig azon kaptak össze szerdán, hogy őszi szünetbe, Párizsba menjünk, vagy New Yorkba nagymamámhoz… de engem persze luxus volt megkérdezni. Így pedig semmire sem tudtam koncentrálni, 1-es dolgozatokat írtam – kivéve angolból, mert azt még tanulnom sem kell -, nem ettem semmit sem, anyámmal pedig veszekedtem – amit apa szakított meg hangosan ordibálva. Nem a legjobb hetem közé soroltam, így szombatra egy kis forró csokizáson kívül a haverjaimmal semmit sem terveztem.
És így is történt. Amint befejeztük a forró ital szürcsölését, még beszélgettünk egy kicsit, de utána mindenki ment haza. Nekik sem ez volt a legjobb hetük, de ők megértették, hogy Tommal nekem akkor valamiért fontosabb volt. Meg amúgy is… a szülinapom volt.
Szombat este pedig a tévémet kapcsolgatva töltöttem el az időt, és amikor rápillantottam az órámra, döbbenve vettem észre, hogy még csak este nyolc óra van. Ilyen szar hétvégém is nagyon régen volt már.
 - Elmentem! – hallottam, hogy apa becsapja maga után hangosan az ajtót, anyám pedig zokogva a pincébe megy, amit még öt éves koromba alakítottak ki nekem játszó szobának, két éve pedig anya olyan „ez az én kis helységem, ahol azt csinálok, amit akarok ” szobává alakította.
Sóhajtottam egy nagyot, és átkapcsoltam az Mtv-re. Semmi nem ment rajta, ezért kimentem az erkélyre cigizni. Ekkor pedig megtörtént a csoda. A telefonom halkan rezegni kezdett a zsebemben, és mikor Tom neve szerepelt a kijelzőn, nagyon megörültem.
 - Szia. – szóltam bele kedvesen, és a félig elszívott cigimet azonnal elnyomtam.
 - Hello Kiscsillag. – hallottam a hangján, hogy vigyorog. Annyira szerettem volna ott lenni. – Ráérsz?
 - Igen. – nem is gondoltam volna a folytatásra.

***

 David idegesen vágta földhöz a jegyzet füzetét, amit követett a baseboll sapkája.
 - Ilyen nincs! – ordította el már sokadjára. – Bill! – fordult a fekete hajú énekes felé, aki ijedt arccal meredt
vissza rá. – Mi a faszomért nem tudod megmondani a bátyádnak, hogy csak úgy nem mehet el megint egy új csaj miatt?!
 - Ugyan az a csaj… - halk hangja eltörpült Davidé mellett.
 - Szegény csaj… - sóhajtott egy nagyot, majd kihúzta az egyik széket, és leült. – Elegem van már Tomból és a csajból! Következőnek bezárom a szobájába! – megrázta a fejét, és előre mered, minta már csak magának mondaná a folytatást. – Már pletykálnak arról, hogy Tom nem volt a múlt heti koncerten… Ezek után már azt hiszik majd, hogy kiszállt vagy kidobtuk… - egy pillanatra a megijedt Billre nézett, majd megint előre meredt. – Bill… Ideje volna már megfékezni az ikertesódat…
 - De… - Bill csendbe kezdett bele, David pedig hangosan reagált rá:
 - Nincs de! – arcát pedig a markába temette. – Ha visszajött, üzenem neki, hogy még egy ilyen, és vége a Tokio Hotelnek!

***

Tom a hátamat simogatta, én pedig meztelen felső testére adtam puszikat. Nem zavart minket, hogy a szüleim pár órája haza jöttek és veszekedtek, végül mind a ketten elmentek valahova. Annyira akkor minket nem érdekelt a külvilág, csak a másikkal foglalkoztunk.
 - Most nem koncerten kéne lenned? – adtam egy apró csókot neki, majd egy puszit a mellkasára.
 - De… - csókolt meg hosszan. – Nem érdekel. – újabb hosszú csók.
 - Jól teszed… - majd újabb csókcsatába kezdtünk, újra átadtuk magunkat az élvezetnek.
Vagyis csak akartuk volna. Hallottam azt az ismerős kavics hangot az ablakomon, mire kelletlenül kikecmeregtem az ágyból, magamra húztam Tom pólóját, és az ablakot kinyitottam.
 - Beszélhetünk? – hallottam Pete hangját. Most szerencsére józan volt.
 - Nekem most nem jó… - Tomra pillantottam, majd újra Petre néztem. Tudtam, hogy ezért nagyon pipa lesz.
 - Ott van Tom, mi? - hangjában féltékenység bujkált, én pedig abban a pillanatban nem tudtam, hogy mit kéne csinálnom. Ez már kész őrület!
 - Igen… - húztam el a számat. Nem azért, mert Tom volt nálam és ezt bántam… Pete miatt inkább.
 - Persze, mert ő fontosabb, mint én, mi? – hangján hallottam, hogy nagyon felhúzta a dolog.
Lehajtottam a fejem, majd Tomra néztem.
 - Pete… ezt nem itt kéne… - Petre néztem, aki dühösen vette elő a cigijét.
 - Felőlem rohanj Tomhoz… - szívott pár slukkot, én pedig némán néztem hol rá, hol pedig Tomra. – Amúgy meg… - kezdett bele. – Tom csak kihasznál… dugó partner vagy neki… és így hamar beszopod. – megdöbbentem. Nem volt részeg, ezért még jobban megdöbbentő volt, mert így nyíltan soha nem mondja senkinek meg a véleményét józanon.
Tomra néztem, aki már az ágy végén ülve nézett rám. Mindent hallott, én pedig teljesen össze voltam zavarodva, mert tudtam, hogy Petenek igaza van.
 - Tom… - a könnyek a szemembe szöktek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés