21. rész: Harmadik esély nálam nincs

Szombat délután volt, és még mindig Adiánál voltunk. Igaz, egyszer haza mentünk, utána megint náluk kötöttünk ki. A szüleimet nem zavarta, hogy nem vagyok otthon. Veszekedtek továbbra is, így csak egy sziával, meg majd holnap találkozunkkal megúsztam. Mondjuk szar volt, hogy veszekednek, mert életemben nem láttam őket még így veszekedni… most meg… mindegy, szar.
 - Mi lenne, ha elugranánk ebbe a szar kisvárosi discoba? – szólalt meg hirtelen David, mi pedig csak ránéztünk. De csak az én pillantásomban volt egy kérdő tekintet. – Nyugi Sam… nem mászok rá Adiára. – Adia csak furcsán nézett ránk.
 - Itt, ebbe a szar kis városba… - kezdtem bele, mintha valami fontos, ősrégi legenda lenne. – a discoba… azért visznek el csajokat a srácok, hogy a bokrokba, budikba, meg raktárakba felkúrják.  David pedig kurvamenő lenne ott két lánnyal… - húztam el a szám. Eszembe jutott egy emlék.
 - Sam… - rám pillantott, én pedig jeleztem a pillantásommal, hogy mondja nyugodtan. – Ott vesztette el az ártatlanságát… - itt kitört belőle a röhögés. Fejbe csaptam.
 - Kivel? – kérdezte Adia, miközben David elbújt a párnák közé.
 - Már nem itt lakik… De akkoriban kurvamenő csávó volt. – folytattam tovább a történetet. – A nevére nem emlékszem… - meredtem magam elé. – Mindegy is. Na szóval… elvitt oda, én pedig akkor 15 éves lehetettem, és teljesen belezúgtam. Aztán ott megtörtént, rá két napra pedig dobott. Teljesen összetörtem és nem értettem miért történt…
 - Látnod kellett volna… - fordult David Adia felé. – Persze hétvégén a haverokkal még alaposan meg is vertük Hamburgba… azután év végén elballagott, és elköltözött Berlinbe.
 - Azóta csak egyszer voltunk ott, de akkor én seggrészeg voltam.
 - Uhh… - csak ennyit mondott. Két perc múlva pedig letettünk David hülye ötletéről.

***

10 fele járhatott, éppen cigiztünk az utcán, mikor megszólalt Adia telefonja. Elment beszélgetni azzal a valakivel, utána félre hívta Davidet, nekem meg nem mondtak semmit, hanem úgy tettek, mintha mi sem történt volna. Nem csináltam belőle nagy ügyet, mert tudtam, hogy úgy is megtudom.
Amikor visszaértünk Adiáékhoz, akkor Adia és David bement, engem meg kint hagytak, azzal hogy csak bemennek és hoznak cigire pénzt… De ami történt, arra nem számítottam.
Megállt egy Cadillac, és kiszállt belőle két kapucnis srác. Az egyik bő ruhákat viselt, a másik szűket. Azonnal felismertem őket, és annyira szerettem volna elfutni, de Tom tekintete – ami egyáltalán nem a kedvességgel volt tele – miatt a lábam földbegyökerezett.
 - Szia. – köszönt Bill mosolyogva, oda jött hozzám, de Tom kicsit messzebb megállt és nem jött közelebb. – Adia?
 - Hello. – Bill kedvessége megdöbbentett. Azt hittem utál, vagy valami, hisz a bátyját dobtam, aki végre komolyan gondolt volna egy kapcsolatot. – Benn, de mindjárt kijönnek. – a többes számra sem döbbent meg. Szóval vele beszélt, és beszélték meg valamit.
 - Bemegyek hozzá, mert mondani szeretnék neki valamit… - annyira nem is érdekelt a mondat második fele… inkább az első.
 - Oké… - azzal elment, mi meg Tommal ott álltunk, és én a földet néztem meg cipő orromat, Tom pedig a kocsija motorháztetőjének támaszkodott. Láttam rajta, hogy ideges.
Pár perc telt el így, de a többiek nem jöttek ki. Gondolkoztam azon is, hogy bemegyek, de a lábamat nem bírtam megmozdítani, így letettem róla. Inkább lefele néztem, vagy néha-néha Tomra.
 - Ez gyerekes… - szólalt meg, én pedig a fejemet felé fordítottam.
Nem szólaltam meg.
 - Nekem van okom a kussba levésbe, ehelyett te vagy abban…
Most sem szólaltam meg.
 - Nem értelek… - ezt valamivel lágyabb hangon mondta.
 - Nem is kell… - fejemet megint lehajtottam.
 - Miért nem? – közelebb jött egy lépéssel. – Olyan rejtélyes vagy. Választod a hülye barátodat helyettem, aztán meg nem kell nekem megértenem… De kell, hogy tudd.
 - Tom… - néztem rá, és csak akkor vettem észre, hogy csak pár centi választja el az arcunkat a másikétól. Illata pedig azonnal megcsapta az orromat. Kezdtem vágyni rá, egyre jobban. A karom pedig elindult magától, hogy megfogjam az arcát, de visszatartottam. – Nekünk ez nem ment volna… és jobb volt ezt hamar… nagyon hamar… abba hagyni. Nem akarom, hogy később rossz legyen…
 - De kinek lett volna az? – arca még közelebb került az enyémhez. Már őrjítően vágytam rá.
 - Nekem… neked… - hátrébb léptem. Ha nem tettem volna, azonnal letepertem volna. – Megcsaltuk volna a másikat…
 - Mikor? – nem értette meg, hogy ha a közelemben van, megőrülök tőle. Közelebb jött, de most már tényleg hajszálnyira volt az enyémtől az arca.
 - Ha elmegyünk bulizni, és leisszuk magunkat. – nem bírtam hátrálni, hátam a kerítésnek ütköződött. Kezemmel két hideg vasat markolásztam, ezzel próbáltam leállítani magamat. – Én ilyen vagyok… nem tehetek róla…
 - De én azóta nem léptem félre… Mással nem bújtam ágyba… - annyira vágytam rá. Őrjítően. A lélegzetét éreztem az arcomon, barna szem párját egy utcai lámpa világította meg, ajkai pedig szinte felkínálták magukat.
 - Én igen… - hajtottam le a fejem. – És ettől félek… hogy megbántjuk a másikat…
 - Már megbántottuk egymást… ettől már nem lehet kikészülni… annyira…
 - És most mit akarsz? Megint próbáljuk meg?
 - Aham…
 - Tom… harmadik esélyt soha nem adok senkinek. És ezt nem vezetem be…

***

Vasárnap este az udvaron cigizve meredtem magam elé. Nem gondolkoztam, ahhoz túl fáradt voltam. Szemeim majd’ leragadtak, de én akkor sem voltam hajlandó aludni, menni. Addig nem, amíg el nem szívtam még azt a három szál cigit, ami a dobozban volt még. És mondjuk, nem tudom, miért ragaszkodtam ehhez a hülyeséghez, de közben vártam, hogy David, Jörg vagy akár Pete jöjjön, hogy beszélgessünk. Mondjuk ez is hülyeség volt tőlem, mert szemerkélő esőbe nincs sok esély rá, hogy valamelyik el is jöjjön. Így kezdtem kicsit annak is örülni, hogy csendben elszívom a cigimet, utána megyek aludni, és holnap fél nyolcig fel sem kelek. De ennek az ötletemnek máris lőttek, mert David perceken belül megérkezett. Akkor 11 óra volt, és mire elkezdtünk beszélgetni, kezdtünk, addigra már negyed 12 is elmúlt. Addig csendben ültünk egymás mellett, próbáltunk kicsit felébredni, felkészülni a hosszú beszélgetős éjszakára.
- Jajj, ne tudd meg milyen hülye csajjal, jöttem össze… és most nem akar leszakadni rólam… - gyújtotta meg a cigijét, közben én is kivettem egy szálat az övéből.
- Mesélj csak… - gyújtottam meg én is a cigimet.
- Előtte te, hogy milyen volt a hétvégéd… David mondta msn-en, hogy hosszú volt a szombat éjszakád… - mosolygott rám kérlelően, én pedig sóhajtottam egy nagyot.
- Eléggé… - húztam el a szám, és azonnal Tom jutott az eszembe. – De előtte arról a csajról dumálj… utána jöhet az én sztorim…
David elkezdte mesélni, bár én nem figyeltem rá. Összeszedtem a gondolataimat inkább, hogy miket mondhatnék majd el neki, és mi az, amit inkább csak magamnak hagyok meg. De miközben David dumált, megjelent Pete, így az egész élménybeszámolós, érzelmeket kiöntő vasárnap éjszakának lőttek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés