Olyan gyönyörű, mint egy angyal, ahogy ott fekszik. Kicsit viasszerű, kicsit mesterséges. Csakúgy, mint Bill Kaulitz, az elismert és igencsak csodált most már lassacskán felnövő tini zenekar, a Tokio Hotel frontembere, szereti megmutatni magát. Az optikailag szinte fekete-fehérség elegánsan jelenik meg és kiemeli a kissé morbid hangulatot, amely kapcsolódik a helyzethez - hihetetlenül gyönyörű, ahogy a fiatalember ott fekszik. És hozzáállásával a zeneipar nagyhalaira emlékeztet minket.

A kép olyan sok energiát hordoz, hogy nem hagyja, hogy háttérbe szorítsa a szinte nyomasztóan színes szöveg, amely majdnem az egész képet beteríti. Mert ha a színekről, a betűk méretéről van szó, akkor a vállalat nem fukarkodik. Kár, hogy a hatalmas főcím és a mesterséges képi világ megakadályozza a kép nézőt, hogy elvesszen Bill Kaulitz gyönyörű arcában. Így válik a művészet gyorsan újra hirdetéssé. De legalább egy gyönyörű és kiváló megközelítés.

Forrás: W & V.de
Ford: Betty