Ugyanabba az országba valósiak, mint a Rammstein valamint a Scorpions, a Tokio Hotel nem sürgeti, hogy ezekhez a legendákhoz hasonlítsák önmagukat, az eltérő zenei irányzatra és korcsoportra hivatkozva. Azok a szülők, akik azt gondolták, hogy egy nyugodt Munka Ünnepe lesz, rosszul hitték, mivel közülük sokaknak el kellett kísérniük a gyerekeiket, hogy megnézhessék Németország legnagyobb zenekarát élőben május 1-jén a One Utamaban.

Rögtön a koncert előtt találkoztunk a négy tagú zenekarral a két hatalmas és kifejezéstelen testőr vigyázó szeme előtt, e sorok írója először azt hitte, hogy nehéz lesz a zenekar tagjaival beszélgetni.
Azonban kiderült, hogy a négy fiú teljesen átlagos (ha nem vesszük figyelembe az énekes, Bill Kaulitz androgén divat stílusát), akik szeretik egymást ugratni, és közösen zenélni mikor turnéznak. Gyakorlatilag nincsenek köztük titkok.
"Rendetlen, lusta és mindig késik", mondta a gitáros - Tom Kaulitz, aki történetesen Bill ikertestvére � ravasz pillantást vetve a basszusgitáros, Georg Listingre. Bill is pajkos vigyorral egyet ért a kijelentéssel.
"Ez nem igaz", válaszolt Listing, aki később lehetőséget kap a bosszúra, mikor megkérdezték, hogy hogyan jellemezné Billt. "Egoista."
"Nem ez a jó szó rá", nevet Bill. "De", válaszolta Listing.
Miközben mind a hárman csevegtek (különösen Bill, akihez nagyon illik, hogy ő a szemtelen énekes) és válaszolgattak a kérdéseinkre, a dobos, Gustav Schäfer az interjú nagy részében csendben volt, habár a másik három óva intett minket, azzal, hogy nagyon kötözködős tud lenni. "Vigyázz mit kérdezel, lehet, hogy az lesz az utolsó kérdésed," nevetett Bill és Tom. Jóindulattal elmondható, hogy nagyon normális srácok, és nem is igazán meglepő, mivel tíz éve vannak együtt.

"Devilish" néven kezdték, Listing és Schäfer (abban az időben 14 illetve 13 évesek voltak) a zeneiskolából ismerték egymást. Miután mindketten látták Bill és Tom élő fellépését 2001-ben, találkoztak és megalapították közös zenekarukat.
2003-ban Bill némi népszerűségre tett szert, miután részt vett a gyerekeknek szóló "Star Search"-ben 13 évesen, a zenekar aztán Tokio Hotelre változtatta a nevét. A név Tokió iránti imádatukból jött valamint, hogy folyamatosan turnéznak és így hotelokban élnek.
Miközben talán sokan irigylik a lehetőséget, hogy gyönyörű hotelekben szállnak meg, vannak idők, mikor a srácok az kívánják, bárcsak otthon lehetnének.
"Néha úgy érezzük, hogy csak a saját ágyunkban akarunk feküdni és néha már elegünk van az időbeosztásból. Viszont a nap végén, rájövünk, hogy ez az álmunk. Elutazhatunk messzi helyekre, és mindig izgatottak vagyunk, hogy találkozhatunk a rajongókkal," mondta Bill.
Már csak az, hogy Ázsiában vannak, a Tokio Hotel számára még mindig nehéz felfogni. Sosem gondolták volna, hogy ebben a térségben is vannak Tokio Hotel rajongók. Természetesen a fiúk alábecsülték zenéjüket és varázsukat.
Visszagondolva az első fellépésükre egy kis németországi faluban 2005-ben, a Tokio Hotelt akkoriban még csak kis falusi fesztiválokra foglalták le, első kislemezük megjelenése előtt fél évvel. Amire nem számítottak, az az ezt követő hatalmas siker. A csarnok, amelybe legalább 2.000 ember fért be, hirtelen megtelt rajongók ezreivel, akik képesek nyomorogni, csak, hogy megnézhessék a Tokio Hotel fellépését.
"Egyszerűen őrületes volt és kezelhetetlen. Senki sem számított ilyen sok rajongóra. Egyáltalán a színpadot sem tudtuk megközelíteni," mondta Bill.
Egyszerűen a kocsiban maradtak miközben a rajongók körbevették a járművet és nem hagyták abba az azon való dörömbölést. Végül feljutottak a színpadra, de abba kellett hagyniuk két dal után. Az volt a szerencse, hogy senki sem sérült meg.
Itt kell megjegyezni, hogy a zenekar beszélt egy másik mélypontról, amelyet 2008-ban tapasztaltak meg, az "1.000 Hotels" európai turné alatt. Bill megerőltette a hangját 43 szünet nélküli fellépés után. A turné hátra levő részét le kellett mondani, mikor cisztát találtak a hangszalagjain. Sötét felhőket hozott a zenekarra, mivel nem tudták, hogy mit tegyenek.
"Csak ültem a hotelszobámban és semmit sem tudtam tenni. Csak néztem, miközben a rajongók sírtak. Váratlan volt és az egyik legnehezebb pillanatok, amelyen a zenekarnak keresztül kellett mennie. Féltem, hogy nem leszek képes többé énekelni."
A Tokio Hotel és a maláj rajongók szerencséjére, Bill felépült. 14 dallal a fellépés estéjén, a Tokio Hotel őrületbe kergette a rajongókat.
Miközben a rajongókat beindították az előzenekarok, a Pop Shuvit valamint a Bunkface fellépése, türelmetlenül várták, hogy a Tokio Hotel színpadra lépjen.
Későn 21:15-kor kezdtek, a zenekar hatalmas hangzásbeli élményt nyújtott, ami annyira jó volt, hogy a hátul ücsörgő médiának komoly gondot okozott, hogy láthassa a színpadot az előttünk állóktól, akik a zenére rázták a fejüket.
Bill hangja semmi jelét nem mutatta, hogy kés alá kellett feküdnie korábban és úgy tűnt a közönség kedvencei az "Automatic" valamint a "World Behind My Wall".
A színpadot figyelve, teljesen más személyeket láttunk, akik domináltak, összehasonlítva a játékos/zárkózott (ez Schäfer) Tokio Hotellel, akikkel korábban találkoztunk. Tiszta energia volt a színpadon és a tömeg is érzékelte ezt.
Mivel a rajongók minden dalt végig énekeltek, így mindenki nagyon várta, hogy vajon előadják-e azt a dalt, amelyre mindenki várt. Mikor a Tokio Hotel elhagyta a színpadot, hallani lehetett, ahogy a tömeg kántálta a dalt, amelyért meghaltak volna, csak, hogy hallhassák � "Monsoon". A sikoltozás tetőfokára hágott, amint újra megjelent a zenekar és előadták nekünk a "Durch den Monsun"-t, a dal német változatát.
Egy órányi ugrálás után a színpadon, a Tokio Hotel végre visszavonult éjszakára. Míg a rajongók is szomorúan nyugtázták, hogy vége, mégis lelket öntött beléjük a bejelentés, hogy a zenekar hamarosan visszatér Malájziába egy MTV-s rendezvényre.
Biztosan nem ez volt az utolsó alkalom, hogy Malájzia látta a Tokio Hotelt.
Ford: Betty @ t-h-b-t
Forrás: The Malay Mail