Bár a vegetáriánus Bill Kaulitzot nem régiben Los Angelesben egy steakházban kapták el, úgy tűnik még is tetszik neki a város. November közepén a Tokio Hotel ikrei először fognak elköltözni német szülőföldjükről. Vajon Tom és Bill tud majd pihenni a paparazzik városában? Na igen, elsősorban dolgozni mennek oda, mert menedzserükkel David Josttal új dalokon akarnak dolgozni, számot be róla ma a BILD.
A Tokio Hotel még mindig nem halott/oszlott fel! Vajon örökre Los Angelesben akarnak maradni? Ez a lépés először ideiglenes, mert megtartják német lakhelyeiket, és csak az új albumhoz látnak hozzá, hiszen nagyon sok előadó vált szívesen várost vagy országot ihlet gyűjtés céljából. Bár úgy tűnik jelenleg elegük lett az otthonukból, és ki veheti ezt rossz néven tőlük? A kitartó zaklató dráma és a születésnapi betörés után Pottschalk igazán megérti, hogy némi távolságot akarnak.
Ennek ellenére megtörténeht, hogy Los Angelesben pedig majd a lesifotósok miatt nem lesz nyugalmuk. A bánat ugyanakkor öröm is! Bár Bill és Tom Kaulitz több ezer kilométerre lesz, olyan közeli fotókat kapunk majd róluk, mint soha korábban. Mi van vajon Gustavval és Georggal?!
Erről egy másik bejegyzésben mesél nektek Pottschalk...
Fordította: Betty @ t-h-b-t
Tokio Hotel: Tom and Bill Kaulitz move to Los Angeles - Forever?!
Although the vegetarian Bill Kaulitz recently was caught in a steakhouse in Los Angeles, it seems he still likes the city. In the middle of November, the Tokio Hotel twins will leave their German homeland for the first time. Whether Tom and Bill can relax int he city of paparazzis? Well, primarily they go to work there because together with their manager, David Jost they want to work on new songs, according to today's Bild.
Tokio Hotel is still not dead/disbanded! Do they want to stay forever in Los Angeles? The first move is temporary, because they retain their German residences, and especially when it comes to a new album, a lot of artists like to change city or country due to inspiration collecting. However, now seems, they had enough of their home and who can blame them for this? After the annoying stalker drama and the birthday burglary, Pottschalk really understand that they want to gain a certain distance.
Nevertheles, they can't be in rest in Los Angeles with all the paparazzis. The joy in the sorrow! Although Bill and Tom Kaulitz will be thousands miles away, they got photos of them as close as never before. What's up with Gustav and Georg?
Pottschalk will tell you in another blog entry...
Translation by: Betty @ t-h-b-t
Source/Quelle