***

- Jó reggelt még egyszer... - találtam magam szemben két gyönyörű barna szempárral, amikor kinyitottam a szemem.
- Neked is... - köszöntem neki álmosan és rekedten, adtam neki egy csókot, majd fordultam egyet, és aludtam volna tovább. Csak halkan felnevetett.
- Csak nem álmos valaki?
- De...
- És mit csinálunk ma?
- Nem tudom...
- Maradj itt...
- Jó...
- Redben... - csókolt meg - menjünk reggelizni... Bill biztos csinált valami kaját...
- Menjünk...
- Jó reggelt! - köszöntünk Billnek, aki éppen a csokis műzlijét tömte magába. Gondolom most kelt fel, és baromi éhes.  
- Nektek is! - köszönt vissza, majd folytatta az evést.
- Van valami reggeli?
- Hacsak nem csináltok magatoknak, akkor nincs...
- Kösz öcsi... igazán... rendes vagy...
- Jól van nah... anya volt itt reggel még korán... van vmi tejes izé a hűtőben...
- Köszi! - majd odasétált a hűtőhöz, és megkereste azt a bizonyos "tejes izé"-t... - Lexa kérsz? Vagy kérhetsz a Bill-féle müzliből is.
- Nem vagyok éhes...
- Nem hiszem el...
- Pedig így van... sose reggelizek... így reggel még nem vagyok éhes...
- Nem baj eszel... és mivel én a Bill-féle müzliből biztosan nem ennék, eszel velem "tejes izé"-t...
- De nem vagyok éhes...
- De eszel és kész... ennyi... ha kell megetetlek... - nézett rám komolyan, én meg elnevettem magam, ahogy Bill is.
- Figyelj Lexa... - fulladozott a nevetéstől Bill, és féltem, hogy már a kajától is... - szerintem komolyan gondolta...
- Jó oké... apa... - mire besértődött. Felálltam az asztaltól, és odamentem hozzá.
- Most haragszol? - néztem rá szépen, kislányosan, aranyosan. De meg se szólalt. Még csak rám sem nézett. - Naaaa... hallod... Tooooom! - löktem egy kicsit oldalba. Majd megemeltem az egyik karját és elé álltam.  - Tom Kaulitz Trümper! Ne merj levegőnek nézni, mert esküszöm itthagylak... - még mindíg nem válaszolt. - Nah jó... Szia Bill... majd beszélünk... - már nem vicc volt a dolog. Persze ő viccelhet mindíg, mindenkivel. És ahogy a mondatom befejeztem elindultam ki a konyhából, az ajtó felé.
- Nananana... nem mész sehova... - kapta el a karom - Csak vicceltem... - ölelt át, de nem szorosan, hogy rám tudjon nézni.
- Nem úgy tűnt... - fordítottam el a fejem.
- Jól van na... ne légy ilyen... bár édes vagy amikor durcáskodsz...
- Nem is durcáksodok...
- De igen...
- Nem...
- De...
- Engedj el... - és kiszedtem magam a karjai közül, majd leülni készültem az asztalhoz.
- És ha nem?
- Akkor... ööö... akkor... hát... akkor... - gondolkodtam félig magamban, félig pedig hangosan. Mire megcsókolt. Olyan... szenvedélyesen... olyan... olyan... jól. A legjobban.
- Nah elengedjelek még?
- Csak ha nem adsz még egyet. - majd megcsókoltam, és mivel Bill látta, hogy ennek egyhamar nem lesz vége:
- Felmentem... ha kellek szóljatok... - és a müzlijével - merthogy még mindig nem ette meg - elindult felfelé a szobájába. Nem foglalkoztunk vele. Ahhoz túlságosan el voltunk egymásban merülve. Befelé kezdett tolni a nappliba. Ott le a kanapéra, és a feleslegessé vált ruházat útnak indult a padló felé.
- Tom... mi van... ha... Bill lejön?
- Lesz egy jó napja... és példát vesz... és nem hoz rám szégyent... - magyarázta, miközben az övemet babrálta, hogy kicsatolja.
- Hülye... - nevettem.
- Nah jó gyere... - húzott fel az ágyról, majd magához szorítva indult el a fürdő felé.

***

- Hova sietsz? - ment be a fürdőbe a lány után. Aki épp a zuhanykabinba készült beszállni.
- Zuhanyozni. - fordult szembe a fiúval, és magával húzta a zuhany alá. Hosszúra sikerült ez a zuhanyzás. Főleg a forró és finom csókok miatt.
Miután végeztek, és a konyhában ültek egy kávé mellett beszélgetni kezdtek.
- Szerinted amúgy veszekedtek? - szólt a lányhoz, miután megitta a kávéját.
- Kik?
- Tom és Lexa...
- Szerintem nem... te jó ég... - pattant fel, majd elindult kiflé, és cipőjét kereste.
- Mi a baj?
- Lexa... be kell néznem hozzá... nem tudom mi van vele... hogy elment-e vagy sem... ne haragudj... muszáj...
- Nem haragszom, de ha vársz két percet veled megyek...
- Rendben... csak siess. - toporzékolt. Tudta, hogy ezzel elcseszte a közös napot. Amit terveztek, mert minél több napot szerettek volna együtt tölteni, a turné előtt, amíg nem volt biztos, hogy a fiúval mehet.  De aggódott, hogy Lexa a tegnap éjszaka után hogy van. Nem csak az anyja miatt. A drog miatt aggódott. Meg amiatt is, hogy vajon elment-e vagy sem.
- Kész vagyok! Mehetünk. - fogta meg a lány kezét és bezárta maguk után az ajtót. Pár perc után odaértek a házunk elé. Kopogtak az ajtón.
- Sziasztok! - köszönt nekik apa, majd Georggal kezet fogott. - Gondolom Lexát keresitek.
- Igen...
- Nincs itthon... - nem értették a helyzetet. A férfi boldog volt. Szinte sugárzott a boldogságtól, annak ellenére, hogy a lánya nincs vele. - De gyertek be. - invitálta bentebb őket.
- Köszönjük. - majd bent leültek a nappaliban. - Akkor Lexa most Amerikában fog lakni? - kérdezte a lány szinte már sírva.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés