Másnap reggel idegrángásos gyomorral indultam el Corin lakására. Reggel 8 kor hívott, hogy megérkezett. Nagyon boldog volt a hangja. Gondolom ez a két nap alatt szétvásárolta a fejét. Megkértem, hogy találkozzunk. Nem mondtam többet.

Fogalmam sem volt, hogy a francba is vázoljam majd neki az egész helyzetet. Csak, azt hogy nem fogom elmondani, hogy olyan sokáig csaltam. Tényleg nem akartam, hogy fájjon neki. Tudtam, hogy fog. De kerültem minden olyan dolgot, amivel ezt felerősíthetem. Ez nekem is nagyon nehéz mindig. Utálom!

- Szia- nyitott ajtót boldogan és a nyakamba ugrott. Fa.szom. Én erre nem vagyok képes! Ez képtelenség! Hiszen hogy oda van értem! Nincs szívem erre az egészre.

- Szia kicsim.

- Hiányoztam, ugye?- nézett mosolyogva a szemembe.

- Igen.- bólogattam, és közben húztam a számat.

Beljebb mentünk. A szoba tele volt táskákkal, amiben az új szerzemények lapultak.

- Beszélnünk kéne- ültem le az ágy szélére is nagyot sóhajtottam.

Lovagló ülésben beleült az ölembe és az arcomba hajolt.

- Nyitott fülekkel hallgatlak- sziszegte halkan. A hideg is végig futott rajtam, ahogy éreztem az illatát.

Miután megérkezett biztos letusol és felvette ezt a kis egyberészes sárga-fekete ruhát, ezzel a fekete nadrággal. A haja az arcomba lógott. Nem csókolt meg, de az ajka hozzá ért az enyémhez. Elhajtottam a fejem.

- Ezt ne.

- Mi a baj?- távolodott el egy kicsit és kiszállt az ölemből.

- Figyelj. Nekem egyszerűen nem megy. Ennyi.- pattogtattam a combomon az ujjaimat megállás nélkül. Kurva ideges voltam. Csessze meg, rohadt ideges voltam.

- Hogy érted?- tette karba a kezeit. Felnéztem rá egy pillanatra, de egyszerűen nem bírtam tovább. Rögtön félre néztem. Képtelen voltam a szemébe nézni.

- Nem tudom, mi van velem. De őszinte leszek, mert szerintem ez a maximum tőlem. Egyszerűen nem szeretném tovább, hogy együtt legyünk. Sajnálom. Tudom, hogy egy dög vagyok és hogy ez hamar jött neked, de nem tehetek róla.

- Mi van? Ezt, ezt, ezt én nem értem!

- Nagyon sajnálom.

-MI most szakítunk?- jött a remegő hang a hátam mögül. Baszki, nehogy bőgjön. Csak ne bőgjön!

- Igen, Cornelia. Sajnálom.

- De Tom, miért?- fogta meg a kezem hátulról. Nem akartam még szemetebb lenni, ezért inkább hagytam, had szorítsa.

- Már mondtam. Hogy egyszerűen nem akarom folytatni.

- Nincs egy normális indokod sem, cseszd meg!?

- De van. Az hogy már nem akarok barátnőd. Csodás volt veled. És egyik pasi sem álmodhat nálad jobb barátnőről.

- Akkor pedig miért nem tudsz velem lenni? Nem értelek!!!- szinte már hisztérikusan. Nem hiszem el, most magyarázhatok tovább. Nem látja, hogy nekem is milyen nehéz? Miért kell minden csajnak olyan értetlennek lennie?

- Nem tehetek róla. Figyelj. Nagyon jó volt, hogy együtt voltunk. De már nem érzem azt, mint az elején. Ennyi történt. Nem hazudhatok neked se, magamnak se.- fordultam meg.

Corin pont szembe állt velem és lefelé görbült az a kis csinos szája.

- Ne csinál ezt- simogattam meg az arcát zavaromban. Nem tudtam szegény lánnyal mit csinálni.- Hallod, tényleg ne. Gyere ide!- öletem meg. -Jól vagy?

- Ugye ezt most nem gondoltad komolyan?- szipogta a vállamba.

- Nem teheted ezt velem. Te sem akarsz eldobni. Tudom-, suttogta a fülembe. Nagyot sóhajtottam.

- De, igen Cornelia. Vége.

- Nem. Nem. Nem. Nem- lökött el és hisztérikusan belerúgott egy táskába.

- Ne csináld ezt. -tettem karba kezem.

- Ugyan mit?- fordult felém kigúvadt szemekkel.

- Hát ezt. Amit most csinálsz. Hogy úgy viselkedsz, mint egy óvodás. Ez szánalmas.

- Szánalmas? Szánalmas? Nem tudom ki az. Eljössz, és annyit mondasz, hogy vége. Egy kibaszott normális indok nélkül.

- Hagyjuk ezt most, jó? Már mondtam miért! Jó volt, de egy kicsit élni akarok.

- Élni? Nehogy azt mondd, hogy mellettem nem élhettél eleget!

- Most nem erről beszélek.

- David tudja már?

- Nem. Még nem. De ez én életem. Nem kell minden levegő vételemért engedélyt kérnem tőle.

- Levegő vételért nem is kell. De ennek nem fog örülni. Hát még mindig nem érted? Te nem olyan vagy, mint a többiek. Te ismert ember vagy! Vannak kötelességeid, és nem mindig teheted azt, amihez aktuálisan kedved van.

- Nekem soha senki nem mondhatja meg, hogy mit tegyek! Érted? És most pont ezért szakítok veled is. Világos?- néztem rá indulatosan. Aztán elsápadtam.- Mennem kell.- Viharzottam ki a szobából.

Nagyon megijedtem. Lehet, hogy igazam volt. Tényleg csak azért szakítottam Corival, mert mindenki azt várja el tőlem, hogy vele legyek. De közben ő való hozzám. És csak ő. Mert ha tényleg így van, akkor életem legnagyobb hibáját ejtettem pont most.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés